Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

után vonja a másikat. Tapasztalhatta ezt Székesfehérvár is, mert a török uralomtól megszabadult, de nyakára jött a császári zsarnokság, amely Magyarország önállóságát kiirtani akarta, hogy a töröktől visszahódított magyar földet osztrák hűbérré tegye. Székesfehérvárnak sem lehetett más sorsa, mint egész Magyarországnak, és - miként látni fogjuk - a felszabadulás után csak tizenöt év múlva nyerte el jogos és törvényen alapuló szabadságát. A bécsi hatalom külföldiekkel - leginkább német és morva alattvalókkal - pótolta Székesfehérvár megfogyatkozott lakosságát; szabad betelepedést engedett városunk falai közé sok német iparosnak, kik a török világ után első lakosaink lettek. Ekkor vonultak be hozzánk a Hiemer, Schinigin, Perzl, Schlosser, Khorherr, Wisner, Hollner, Peyerl családok, amelyek leszármazói jelentős hivatást töltvén be a közéletben, irányítói valának majdnem másfél évszázadon keresztül a város ügyeinek. Hatalmának és képzelt jogainak biztosítása végett elküldötte azután a bécsi kamara hozzánk Vánossy Lőrinc hamincadost, aki sok éven keresztül korlátlanul vitte Székesfehérvárott a szervezés munkáját. Az újjáalakuló Székesfehérvárnak ezt az emberét sokáig félreismerte a történetírás. Egyik méltatója így nyilatkozik: „csodálatos gyorsasággal mindenünnen új lakókat gyűjtött, azok számára házhelyeket, kerteket, szántóföldeket, réteket, szőlőket jelölt, és mint a budai kamara teljhatalmú megbízottja, telekkönyvet készített; szervezte a városi tanácsot, bírót állított a polgárság élére, és a lakóktól hűségesküt vett; újjászervező volt tehát, mert alkotott, ahol minden romokban hevert." Alább majd látni fogjuk, hogy ez a sok dicséret nagyon is téves, mert Vánossy Lőrinc működése csak osztrák szempontból dicsérhető, de a levéltári adatok nagyon sötétnek mutatják egyéni jellemét és az abból folyó cselekvését. A felszabadult Székesfehérvárban a vallásos élet is kialakult. A jezsuiták már a bevételkor itt voltak, és Lipót azon helyet jelölte ki számukra, melyen a török hódoltság korában mecset állott; egyúttal megfelelő javadalommal látta el őket, mert a királyi kamara útján 15 mázsa sót, 20 öl fát és 368 forintot rendelt nekik évenként, megélhetésük fő forrását azonban a nagy kiterjedésű szántóföldek, kertek és virágzó szőlők jövedelméből merítették. Kezdetben csakis a katonaságnak voltak lelkipásztorai, majd Kollonics bíbornok és érsek a plébános jogkörét is reájuk ruházta. A jezsuitákról később még bőven lesz szó, itt csak annyit említek, hogy Székesfehérvár felszabadulása után Reichinger Zakariás [Ruggin^emek írják), Landonics György és Müller Lipót jezsuiták voltak városunkban a hitélet első fejlesztői.