Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XII. Az ázsiai magyar: Horvát István

sal csüngött a magyar nyelv fejlesztésén, a magyar történelem ősemlékeinek felkutatásán. Részt vett, mint Ürményi titkára az 1811-12-i országgyűlésen, ahol izzó fajszeretetével a magyar nyelv és a magyar színészet ügyének legbuzgóbb támogatója volt a képviselők csoportjában. Ekkor nősült, de házassága bizony igen rövid boldogságot teremtett, mert felesége Szalmási Teréz, már egy év múlva, 1813. december 20án meghalt. Nem sokkal később a Széchenyi könyvtár őrévé nevezték ki Horvátot, és a Nemzeti Múzeum nagyságának megalapozásában soha el nem múló érdemekkel koszorúzott munkásságot fejtett ki 400 pengőforint évi fizetésért. Horvátnál alkalmasabb könyvtárőrt nem lehetett volna találni, mert Székesfehérvárnak ez a jeles szülöttje, Vass Bertalan találó szavai szerint „történettudós, aki nem csak kora magyarságát tartja nagynak, hanem hajdani nagyságát is iparkodik kimutatni a diplomák özönével, s nagygyá óhajtja tenni nemzetét a jövőben is. A poros akták között volt ő elemében. S így nem csoda, hogy működése egyik teréül a könyvtár zugait szemelte ki... Egy régi oklevélben ő nemcsak a múlt fényének bizonyítékát látta, hanem a jövő jogosult nagyság zálogát is szemléié." Második házassága, amelyet Szepessy Karolával kötött, már inkább szerencsés volt, és megteremtette azt, amit Horvát sokáig nem ismert, a családi tűzhely boldogságát. Talán a szerető nő oldalán merített buzdítást a még kitartóbb munkásságra, amely ekkor igazán a magyar történetírás kútfőinek legalaposabb ismerői közé, minden magyar nyelvi és magyar tudományos mozgalom középpontjába állította Horvátot. És ő rendületlen kitartással dolgozott, azonban fanatizmusa, miként látni fogjuk, téves irányba vitte egyébként nagy értékű munkásságát. Életének további alakulásából az egyetemi tanári állást és azon körülményt említem, hogy az 1836-i országgyűlés 2000 forint évi segélyt szavazott meg számára, hazafiúi érdemeiért. A fényes szellem, amely vakító sugarai között homályt is mutat, 1846-ban aludt ki, de emlékét megőrzi a magyar tudomány, amelynek kincset adott könyvtárával és kézirataival. Könyvgyűjteménye 30 000 kötetből áll, a Nemzeti Múzeum tulajdona; ott van a 946 kötetre terjedő kézirat is, egy vaskitartású élet hangyaszorgalmának soha el nem múló, beszédes tanúsága. A kéziratok nyelvészeti, történeti, irodalomtörténeti és bibliografikus csoportra oszthatók. Különösen fontos a 134 kötetes Lexicon eruditorum Regni Hungáriáé, mely a legrégibb időktől 1840-ig élt írók, tudósok, irodalompártolók életének munkásságát öleli föl.