Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

június 13-án találjuk, és az egyes rovatok adatai szerint János és Katalin szülőknek gyermekét Saller András és Katalin tartották keresztvízre, a szertartást végző pap pedig Kovács Ferenc volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, hol a tanfolyam a Ratio educationis szerint három grammatikai, egy poétikai és egy retorikai osztályra oszlott. A székesfehérvári főgimnázium kegyelettel őrzi levéltárában a régi korból fönnmaradt aktacsomókat, és ezeknek áttanulmányozása alapján Egyed Antal nevét az 1792/93-ik tanév növendékei között találtam első ízben. Ekkor volt az első grammatikai osztály tanulója; mégpedig az érdemsorozat kitűnő, elsőrendű és másodrendű osztályozása szerint az elsőrendűek között ötödiknek, negyvennégy tanuló között a huszonharmadiknak említi a jegyzék. Tanára Hoffmann Jakab világi volt, míg az igazgatói tisztséget Benyák Bernát, ez a nagynevű piarista viselte. A következő évben már jobb bizonyítványt szerzett a tehetséges ifjú, mert az elsőrendűek csoportjában a nyolcadik helyre jutott, vagyis negyvennyolc tanulótársa között ő volt a tizenötödik. Tanárául Jonatkó Jánost említi a jegyzőkönyv. Nem folytatom tovább Egyed Antal iskolai előmenetelének adatait, csupán azt említem, hogy az 1793/94-ik tanévben szorgalmáért jutalomkönyvet is kapott, mégpedig a följegyzések szerint Cornelius Nepos biponti kiadását. Hasonlóképp jutalomban részesült később is, mégpedig jó magaviseletéért, midőn az első humanista osztály növendéke volt. Ebben az osztályban Virág Benedek, és a másodikban Schwarczbauer Elek, mindannyian az eltörölt pálos rend tagjai oktatták őt, és közülük, miként később látni fogjuk, Virág Benedek gyakorolt reá legnagyobb befolyást. Székesfehérvárról Pécsre került a fiatal Egyed, itt végezte filozófiai tanulmányait, és itt lépett be a pécsi egyházmegye papjai közé. Felszenteltetése után a lelkipásztorkodás megszokott útjain haladt, majd Bonyhádon és Dunaföldváron volt plébános, egyszersmind koppánymonostori címzetes apát lett. Irodalommal és költészettel kora ifjúságától fogva behatóan foglalkozott, ezen érdemeinek elismeréséül választotta tagjai közé az Akadémia is. A klasszikus latin nyelven kívül a franciát, olaszt és németet ismerte, és ez a nagy nyelvtudás a klasszikus költészet magyar fordításában érvényesült. 1845-ben Tibullus elégiáit ültette át a magyar irodalomba, és miként maga említi, a magyar tudós társaság évenként két arannyal honorálta őt. Ugyancsak 1845-ben adta Ovidius pontusi elégiáit, 1847-ben Ovidius keserveit, 1848-ban pedig az ismertetés tárgyát képező elégiákat, amelyeknek egy része már 1831-ben megjelent.