Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

Nem csekély jelentőségű életére kiváló fényt áraszt az a benső barátság, amelyben Vörösmartyval volt, és amely által a költőkirály fejlődését is sok tekintetben befolyásolta. Egyed börzsönyi plébános volt, midőn Vörösmarty a Perczel fiúkhoz került nevelőnek, és olyan triászt talált, mely a kibontakozni készülő nagy szellemet üdvösen irányítá. Egyed Antal, a plébános, Teslér László, a káplán és a távolabb eső lelkész, Kilényi Jakab lett - miként Gyulai Pál mondja - Vörösmartynak társasága, közönsége, bírálója, versenytársa, kikre mindig hálával emlékezett. Körükben találta magát legjobban, könyvtárukból tanulta ismerni az újabb és régibb magyar irodalmat, általuk ismerkedett meg a külföldi költőkkel, tőlük vett ösztönt költői pályája folytatására, s mert nevezetes költőt jósoltak belőle, önbizalomra ébredt félénk géniusza. A triásznak feje, a klasszikus műveltségű, költészettel foglalkozó Egyed Antal, szeretettel fogadta az ifjú nevelőt, csakhamar felismerte nagy költői tehetségét, és annak táplálására mindazon tudományos anyagot fölhasználta, ami könyvtárában megvolt. Tőle kapta Vörösmarty a Kazinczy által kiadott Zrínyit, Homéroszt és Tassot Tanárki fordításában, és az ő ösztönzésére fogott az olasz nyelv megtanulásához, hogy az olasz költőt eredetiben olvashassa. Tőle nyert első impulzust az epikai költészetre is, mert maga Egyed szintén foglalkozott a gondolattal, hogy atyáink harcát hőskölteményben megénekli - sajnos, ez a nemes szándéka csak terv maradt. A mindennapos összejövetelek sora, a benső barátság két év múlva megszakadt, midőn Egyed Antal Paksra ment plébánosnak; de a régi szeretet nem csökkent, mert a két egymást megértő férfi levelezésben közölte gondolatait. Czapáry László Vörösmarty emlékkönyve című gyűjteményes munkájában Egyed Antalnak két, Vörösmartynak pedig egy levelét közli. Az első 1822. április 22-én kelt Pakson, ebben Egyed disztichonokban köszönti Vörösmartyt, aki Börzsönyből írta hozzá ma már ismeretlen levelét. Ugyanez a vers Egyed Antal elégiái között is megtalálható, de a két szövegben némi eltérés mutatkozik, nem ugyan az értelem, tehát a gondolatra vonatkozólag, hanem az úgynevezett simításban. Egyed Antal tényleg úgy írta meg költői levelét, amint azt Czapáry László közli, így is küldötte el Vörösmartyhoz; huszonhat év után azonban, midőn költeményei önálló kötetben megjelentek, jónak látta, hogy ezen egyet-mást javítson. A változtatásokon kívül az ötödik disztichont egészen kihagyta, és így ez a rész: „Hogy nékik, kikhez lekötött volt a rokon érzés, / Elválván tőlök, szívok utánam eseng" - csupán a Vörösmartyhoz küldött levélben olvasható, de az önálló kiadás nem tartalmazza azt.