Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
XI. A 18. század költői Székesfehérvárott
léktáblát nem állított volna a magyar piaristák hazafisága, és a veszprémi főgimnázium önképzőköre nem viselné a szegény költő nevét, a huszadik században mi sem szólna már felőle az irodalomtörténet tanításán kívül. Amit Ányosról mondott Bacsányi, hogy „elfelejtve nyugszik szegény a földnek gyomrában, mintha soha közöttünk sem lett volna" ugyanazt elmondhatjuk Kreskayról is, akinek nevét, munkálkodását az idők rohanó árja eltemette. 4. EGYED ANTAL Portól lepett, megfakult lapjait forgatom egy kis könyvnek, amely ma már ritkaságszámba megy, mert legföllebb múzeumokban meg egykét könyvbarátnál található. Magam is véletlenül, egy derék ember hagyatékából jutottam hozzá, de az író egyénisége és a tartalom egyaránt érdekessé teszik. 1848-ban jelent meg Pesten Trattner Károly betűivel és címe: Egyed Antal elégiái három könyvben. Saját korában a szerző a magyar irodalomnak szerényen és zajtalanul munkálkodó harcosa volt, ki a költőkirály szellemét is üdvösen befolyásolta, de ma alig ismerjük, legföllebb tragédiáit emlegetik a lemúlt évtizedeknek még élő öreg emberei. Midőn magyar verseit 1848-ban közrebocsátotta, már öreg ember volt, de a költészet szeretete még ekkor sem engedett pihenést. Az előszóban egy helyütt ezt mondja: „Lehet, ezzel elégiáskodásomnak vége szakad, mivel Ovid átváltozatait, melyek már le vannak ugyan fordítva, de gyalulásra várnak, veszem tollam alá; ehhez több esztendő kívántatik, pedig én már 68 nyarat Isten áldásából láttam." Eletének és irodalmi munkálkodásának vázlatosan ismertetett eseményeit maga énekelte meg egyik elégiájában, melynek címe: Eletem rajza, és teljes szövegben így szól: Olvasván ezeket, ki legyek? hogy tudjad utónyom, E jelen elégiám rendiben értned adom. Engem anyám ott szült, hol laktak régi királyink, Melynek várszege volt helyzete által erős. Tégy föl ezer hétszázon túl hetvenre kilencet, S látni fogod, mely év éltemet adta nekem.