Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

XI. A 18. század költői Székesfehérvárott

Majd szent Igéket szólanak s a tévedőn, Mint emberen segítenek. Majdan, ha széket ülnek, a szegény porost Szelíd tanáccsal éltetik. Méltók ezek mind, kikre visszanézzenek Áldással a később idők. Eltűnnek a nagy s fényes érdemek, s örök Éjben hiába bolyganak, Ha nincs, ki feljegyezze és írásiban Hirdesse a világ előtt. Oh! hánynak (eszméld jól meg!) adhatsz életet, S porokban is vigasztalást! így éled Ignác, így marad Miklós, s Veled Emlékezetben József is. A két utolsó sorban említett nevek Sellyei Nagy Ignác, Milassin Miklós és Vurum József püspökökre vonatkoznak, akik 1777-től 1822-ig követték egymást a székesfehérvári egyházmegye kormányzásában. Ez a vers eléggé bizonyítja azt az érzést, amely Virág szívét a mi városunk iránt áthatotta, és amely által történelmünk egyes eseményeit dalban megörökítette. Van egyébiránt még egy költemény, amelyet a mi városunkról írt: Székesfehérvári nemességhez, mikor a magyar korona őrzésére menne ápril 14-én 1790-ben. Ezt a verset a megfelelő helyen már ismertettük. Virág Benedek költeményei között végül még egy verset találunk, amely székesfehérvári embernek szól, és egyúttal a kölcsönös barátság bizonyítéka. Ez a vers: EmlékeztetőDelingerJánosnak, érdi plébánosnak és esperesnek 1821. A címzett jóbarát 1816-tól 1829-ig váli plébános volt, majd ebben az évben Vurum József püspök magával vitte őt Nagyváradra, ahol mint kanonok és címzetes püspök halt meg. A városunkban szövődött barátságuk emléke az a költemény, amelyben Virág a história szeretetével pár vonásban Erdmúltját is elmondja, de egyúttal a hazafias érzés, a fajszeretet hangját is megcsendíti. Ezt írja a többek között: Akkor Érd szépen virágzott, Régi nemzetség nevén, Mely magából származottnak Hitte híres Attilát. Változott idővel és lőn Végre Sárkány fő ura,