Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

eresztett vasrostélîyal; a várfalon három torony, melyek közül egy fedeles magasabb torony a másik kettő fölött kiemelkedik; a vértet a hajdani dicső emlékű magyar királyoknak Székesfehérvárott történt megkoronázta tása emlékéül arany korona fedi, mely alól egyik oldalon aranysárga és kék, a másikon ezüstfehér és veres, összhangzóan visszaforduló és a vért aljáig érő, azt ékesítő fodros foszlányok húzódnak. '' Ezek voltak régi kiváltságaink, amelyekből azonban a fejlődő kor ma már alig hagyott meg valamit, legföljebb a címer és a pecsét maradt változatlanul, eredeti kidolgozásában. Itt említem meg, hogy Székesfehérvárnak legrégibb pecsétjét, amelyen tehát a címer is rajt van, 1381-ből ismerjük. Az az oklevél őrizte meg függő pecsét alakjában, amely oklevéllel Buda, Székesfehérvár, Kassa, Trencsén, Zágráb, Nagyszombat, Pozsony és Sopron erősítették meg Nagy Lajos ifjabbik leányának, Hedvignek Vilmos osztrák herceggel kötött házasságát. Az oklevél a bécsi állami levéltár tulajdona, és a millenniumi kiállításon magam is tanulmányoztam, mint Székesfehérvár értékes emlékét. A régi jogokon kívül a régi földbirtokokért is küzdenie kellett felszabadult városunknak, - konstatálhatjuk, hogy eredménytelenül. Ismeretes a történelemből, hogy a karloviczi béke után Kollonics bíbornok vezetésével egy javaslat készült, amely Lipót királynak útmutatásul szolgált, hogy a török uralom alól felszabadult magyar földet miként lehetne az osztrák ház javára gyümölcsöztetni. A javaslat 1689. november 15-én jelent meg, és címe: Das Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn, des status politici cameralis et bellici. Ennek a javaslatnak tárgyalásunkra vonatkozó része külön bizottság gyanánt a neoaquistica commissiot küldötte ki, amelynek kettős feladata volt: igazolásra szólított föl minden birtokost, vájjon miféle címen bírja jószágát, továbbá, megszabta a váltságdíjat, melyet a török uralom után a jogszerű tulajdonos fizetni tartozott a kincstárnak. Ezen bizottság előtt volt köteles mindenki, akár egyes ember, akár hatóság kérvényét beadni, ha a lemúlt időkben elveszett valami birtokát visszaszerezni óhajtotta. Nagyon természetes, hogy a neoaquistica commissio minden birtokot a kincstár javára foglalt le, ez pedig saját hívei, főleg a sok generális között osztotta szét, ha a tulajdonos nem bírta igazolni régi jogait. Fejér vármegyében, amelynek ekkor még Székesfehérvár is tartozéka volt, a neoaquistica commissionak áldatlan és nemzetet ölni akaró munkája csak olyan volt, mint az országban mindenütt. Gróf Esterházy Ferenc főispán ezért már 1695. január l-jén fölemelte tiltakozó szavát a különös eljárás ellen, és a kamarához fordult levelével.

2 Őszintén megírja, hogy „a neoaquistica commissio ürügye alatt sok lakosnak elfoglal-