Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

12. Ulászló és Hunyadi János 1440-1452 (1457)

Azt nem említi Kottaner Ilona, hogy Ciliéi Ulrik tartotta a csecsemő feje fölé a koronát, hanem annál érdekesebb leírást ad arról, hogyan pótolták a koronázási palástot, amelyet Visegrádról elfeledtek magukkal hozni. Az idevágó rész fordítása a következő: „Titokban és sietve kellett intézkedni a koronázásról. Nagyságos asszonyom ekkor futárt küldött Budára, hogy a csecsemőnek aranyos ruhát hozzanak, amelyben megkoronázhassák őt. A futár nagyon sokáig elmaradt és féltünk, hogy a koronázás nagyon későn lesz, mert annak ünnepnapon kellett megtörténnie, Pünkösd pedig már itt volt. Mást nem tehettünk, mert sietnünk kellett. Találtunk itt egy igen szép és aranyos miseruhát, amely Zsigmond császáré volt, vörös és arany színben, ezüst lapocskákkal ékesítve. Ezt kellett kiszabnunk és ebből készítettük a csecsemő királynak az első ruhát, amelyet a koronázáskor ráadtunk". Igen érdekes azután Kottaner Ilonának leírása a csecsemő király lovaggá ütéséről. Ezt az aktust a dajka által tartott csecsemőn Újlaki Miklós végezte, és az emlékirat szerint a felavató kard olyan erős csapással suhintott, hogy a dajka is összerezzent, a királyné pedig ezen szókat mondotta: „Istenért, ne sértsd meg". Újlaki elmosolyogta magát, és véget ért a szertartás, hogy azután a Szent Péter templomban tovább folytatódjék. Tudjuk, hogy itt szokták a királyok a koronázás után lovaggá ütni a kijelölt nemes ifjakat. Erről az aktusról ezt olvassuk az emlékiratokban: „Ekkor a nemes királyt a Szent Péter templomba vitték, ott újra ki kellett emelnem őt a bölcsőből és odavittem egy székre, ahol helyet foglaltam, mert az a szokás, hogy a király, akit megkoronáztak, üljön. Majd ismét elvittem O nagyságát és visszatettem a bölcsőbe, azután a királlyal elindultak a Szent Péter templomból és a nemesség gyalogosan követett bennünket szállásunkra". Megemlíti végül Kottaner Ilona, hogy Újlaki Miklós több fiatal ember fölött suhogtatta kardját. A koronázási aktus után az anyakirályné a csecsemővel eltávozott Székesfehérvárról, Lászlót és a koronát Frigyes császár kezére bízta. Az ország rendjeinek jó része azonban törvénytelennek mondotta a csecsemő király megkoronázását, és a korábbi megállapodás szerint Ulászlóhoz csatlakozott, akinek pártja napról-napra nőtt. A Budán végbement országgyűlés azután újból megválasztotta Ulászlót, akit fényes menetben kísértek Székesfehérvárra, hogy annak templomában megkoronázzák. Ezt a szertartást 1440. július 17-én Széchy Dénes esztergomi érsek végezte, mégpedig a szent korona hiányában olyan koronával, amely Szent István ereklyéjét ékesítette. A koronázás után fölvett okiratot jónak láttam magyar fordításban, rövidítve ideiktatni: „A szent és osztatlan háromság nevében! Amen! Mi, egész Magyarország főpapjai, bárói, katonái, főurai és nemesei az egész országot érvényesen képviselvén, örök emlékül adjuk a következőket: Rövid idővel ezelőtt váratlanul elhalván Albert Úr, Magyarország királya, a Budán tartott országgyűlésen megfontolván, hogy országunk alkalmas és erős kormányzás nélkül nem maradhat és közakaratból,