Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

20. Székesfehérvár bevétele és bukása 1601-1602

143/ Ezerhatszázban s három esztendőben, Az tengör mellett ezt írták versekben, Egy katona rab szomorú kedvében, Ki Fejérvárért most is van nagy nyűgben, Szent Isten, ne hadd szegényt ottveszésben. A csókakői diadal után, amely Székesfehérvár birtoklását megerősítette, Mátyás kir. herceg eltávozott városunk közeléből, Székesfehérvár megőrzését pedig Starhemberg ezredesre bízta, akinek katonasága 1000 német és 600 ma­gyar gyalogosból állott. Nehéz sors várt a parancsnokra, mert a ledőlt falakat kellett kijavítani. A sok hadviselés, mely az ország és a bécsi pénztár minden anyagi eszközét fölemészté, vajmi keveset tudott Székesfehérvárnak juttatni, hogy a romba dőlt vár újra erőssé legyen. Talán ez a sok nehézség ösztönözte Starhemberget, hogy áthelyezése végett a bellicumhoz forduljon, amely teljesíté is ezt a kérést. De­cember végén Isolano János Mariust nevezvén ki Székesfehérvár parancsnokává, Vathay Ferencet helyettesévé. A vár megerősítése és a katonaságnak élelemmel való ellátása lassan haladt még 1602-ben is, ámbár a pozsonyi országgyűlés, amely ekkor ült össze, sok üdvös intézkedést hozott Székesfehérvár érdekében. Kimondották a rendek, hogy „élelmiszerek szállítása céljából a Dunáninneni és Dunántúli vármegyék minden 50 porta után egy kocsit ajánlanak föl, amely más célra föl nem hasz­nálható." A várfalak kijavításáról úgy határoztak, hogy ennek eszközlését Mosón, Sopron, Komárom és Győr vármegyék, továbbá Vas megyének, Egerváry Mihály jog­hatósága alatt levő része fogják teljesíteni. A csekély várőrség szaporítását is el­rendelték, kimondván: „a német katonaság célszerű és könnyen érthető okok miatt Székesfehérvárra helyeztessék." Szép határozat volt ez valamennyi, de nem valósultak meg. Isolano alig ka­pott némi erősítést, csakis ismételt sürgetésre rendeltek városunkba június 5-én két zászlóalj katonaságot. A vár kijavítása lanyhán haladt, a portyázó törökök nem egyszer szétverték a kocsikat, amelyek katonai födözettel szállították a vár­ba a megerősítés tárgyait. A vár kijavításával mégis csak elkészültek. Ez a megerősítés magyar módra történt: ami a palánk volt. Ez az építési mód az egész országban elterjedt, a tö­rök és a magyar váraknál egyaránt. A methodus a következő volt: két sorban bi­zonyos távolságra faoszlopokat ástak le, és a kettőt vesszőkkel kötötték egymás­hoz, a köztes részt agyaggal kitömvén, az egész kötést és az oszlopokat agyaggal tapasztották, a tetőzetre pedig zsindelyeket alkalmaztak. A palánk vette körül Székesfehérvárott is a huszárvárt. Itt tartózkodott a lovasság, és erős bástyafal választotta el a külső meg a bel­ső vártól, hova kapukon át történt a közlekedés.

Next

/
Thumbnails
Contents