A székesfehérvári Boldogasszony bazilika jelentősége - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1996)

ÉRSZEGI GÉZA: A székesfehérvári Boldogasszony Egyház kiváltságairól

ennek az egyháznak a népe olyan szabad legyen, hogy semminemű tizedet ne adjon semelyik püspöknek, hanem szolgáljon, miként ő rendelte, csakis a pré­postnak és a testvéreknek.™ Meg sem lepődhetünk ennek olvastán, milyen közel áll a pápai oklevél szövege a legendáéhoz. Hiszen a pápai oklevél maga hivatko­zik erre a forrásra. Bebizonyítottnak vehetjük tehát, hogy a pápák va­lóban Szent István életrajza alapján foglalták oklevélbe - igaz, .jóval később - a fehérvári egyház kiváltságait. Érdemes azonban sorról­sorra összevetnünk a pápai oklevelek szövegét a legendáéval. 21 Egyér­telmű, hogy a tizedkiváltsággal rendelkezett fehérvári egyház birtokai után nem fizetett tizedet az illetékes veszprémi püspöknek. Egyér­telmű mindkét forrás abban, hogy a fehérvári egyházban csakis a ki­rály vagy a prépost hozzájárulásával mondhat bárki ünnepélyes mi­sét. E kiváltságot színezi a krónikák adata, miszerint a fehérvári egy­háznak Szent István két ratinonalét adományozott, amelyhez Bene­dek pápa azt a kiváltságot biztosította, hogy csakis az kenheti fel, ko­ronázhatja meg és övezheti fel karddal a királyt, aki ezt a liturgikus ruhadarabot használhatja. 22 Ugyancsak nincs ellentmondásban a két forrás abban, hogy a fehérváriak a szentelt olajat bármelyik püspöktől kérhették. Nehezebb kérdést jelent viszont a zsinaton való megjele­nés. Ellentmondásnak tűnik, hogy míg a Szent István legendában a zsinaton való megjelenésre vannak kötelezve a fehérváriak, a pápai oklevélben viszont felmentik e kötelességük alól őket. Az ellentmon­dás azonban könnyen feloldható, mivel a legenda az érsek általános zsinatára való meghívásról szól, míg a pápai kiváltságlevél a helyi zsinatra való meghívásról rendelkezik. Tehát az ország ún. nemzeti zsinatán való megjelenés alól nem kaptak felmentést a fehérváriak, megkapták azonban annak lehetőségét, hogy az illetékes megyéspüs­pök veszprémi zsinatán nem tartoznak megjelenni.

Next

/
Thumbnails
Contents