Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
V. Császári zászlók alatt
MD 370 poggyászát cepelve az emeletre, ott pillantám meg a mostani hidegkúti plébánost, akivel mint szentszéki jegyzővel 685 megismerkedtem volt, s kérdem: „Ugyebár N. N. urakkal találkozánk a kapuban?" Alig mert felelni: „Igenis ők voltak itt" — s el kelle válnunk. Mi N. N. urak szökését bizonyosra fogván, kedvező jelnek vettük, s szinte jólesett, hogy volt mifölött reményvirágokat hímeznünk. A püspöki palotának egy kis térre nyíló emeleti termében hosszú terített asztalokon kívül más bútor nem volt. Az ablakhoz állnunk nem volt szabad, s mivel a kíváncsiság mégis erőt vőn egyik-másik társunkon, minden ablakba őrt állítottak. Mikor azt írtam egypár sorral elébb, hogy terített asztal, ezt a szó szoros értelme szerint vettem. Valami irodából került oda egypár asztal, s azt leterítették abroszfélével, rajta semmi. Ez volt a számunkra terített asztal. Egy darabig furcsán néztünk egymásra, s pattogtak az élcek, amelyek mindjárt megeredtek, mihelyst összetömörülheténk. Itt szabad volt a vásár, s kellemes meglepetésünkre feleselés hangjai kezdtek behatolni a nyitott szárnyas ajtón, amelyek közé rokonszenves női hangok is vegyülének. Az asztalok nemhiába álltak ott. Jövetelünk hírére a lelkes fehérvári honleányok vetekedve küldtek és hoztak számunkra kitűnő, jóízű hidegsült- és süteményneműket a hozzá való borokkal. A baj csak az volt, hogy az őrök nem akartak senkit és semmit beereszteni. Innen a feleselés. Az asszonyok — a magyar asszonyokat értem — bátrabbak a fegyverrel szemben, mint sok férfi. Ösztönszerűleg érzik, hogy a nőnemet még a legvadabb zsoldos is kíméli, míg dühbe nem jő. Eljött a porkoláb, majd a hadnagy, s még a kapitány is. Az asszonyok legjobban szerettek volna maguk is bemenni kosárhordó cselédeikkel. Amikor ez kereken megtagadtatott, legalább a tárt ajtók előtt szorongtak, s a cselédeket akarták betuszkolni. Ezt sem engedték meg, s már az is barátság volt, hogy az ételes, italos kosarakat juttathatták ordonáncok 686 közbenjárása mellett hozzánk, s hogy a tágas előteremben várhattak, míg az előbb megvizsgált, azután kiürített és másodszor is megvizsgált kosarakat visszakapták. Hangos köszönetünk kifejezése az ajtón át volt minden, amivel a székesfehérvári hölgyek szívességét meghálálhattuk. Nagy társaságban az idő gyorsan száll tovább. Kezdtek hordani szalmát és lepedőt, és nem lévén mit tennünk, a négy fal hosszában elhelyezkedtünk, amint legjobban lehetett. Mindamellett, hogy az előszobában gyertyák égtek, akik lábaikkal az ablakok felé nyújtóztak el, még az éjféli órákban is, ha felébredtek, látták az utcán lobogó őrtüzek fényjátékát az ablak üvegein. Minden őrváltásnál felrezzentünk. Az utcáról felhangzott koronként a „Halt, wer da?" és a „Patrouille vorbei" 687 , mint akárcsak a táborban. De elvégre födél alatt voltunk. Jól őriztek minket. Nyugodtan alhattunk, akik alhattunk! De másnap általános volt a meggyőződés, hogy ilyen Szent György napja nem volt eddig egyikünknek sem! FORRÁS: Barsi József: Utazás egy ismeretlen állomás felé 1849-1856. Európa Kiadó, Budapest, 1988. 29-30. o. 685 Pados János, aki maga is várfogságba került a szabadságharc után. Olmützben raboskodott, Barsi Józseffel együtt. 686 ordonánc (ordinánc) = tiszti küldönc 687 „Allj, ki vagy?" ill. „Az őrjárat elhaladt."
