Lélek és Élet, 1991 (1-3. szám)
1991-06-01
Karol Wojtyla, a mi pápánk (III.) kát. Népszerűségének okát abban látták, hogy az átlagember magához hasonlónak érezheti őt. Egyházfői sikereit többféle módon érte el: az egyház ősi hitének megszilárdításával, a világegyház minden részében élő testvérek meglátogatásával, valamint az egyetemes egyházat megmozgató szentévek rendezésével és az egyházkormányzat korszerűsítésével. Amit II. János Pál pápa elért, az jóval több, mint népszerűség! őt szeretik, ahogy Krisztust is szerették azok, akik meghallották hívó szavát és nyomába szegődtek. Ennek a szeretetnek beszédes bizonyítéka az az aggódás, amellyel a világ fordult feléje éppen tíz évvel ezelőtt, az ellene elkövetett merénylet idején. A Szentatya igazi lelki nagysága, példaadó hősiessége éppen a merénylet utáni szenvedésekben nyilvánult meg. Egészen knsztusi volt magatartása, amikor azért az emberért, aki életére tört, imádkozott, sőt az életéért aggódókat is erre szólította föl: „Imádkozzatok azért a testvérért, aki engem lelőtt! Én megbocsátottam neki.” A merénylet éppen az ellenkezőjét eredményezte, mint amit a bűncselekmény kitervelői el akartak érni vele. Hál’ Istennek, a pápa életben maradt, és népszerűsége, erkölcsi tekintélye csak fokozódott. Most már bizonyossá vált, hogy ez a pápa Isten választottja, akit arra rendelt, hogy egyházának egyik nehéz korszakában a legalkalmasabb, legeredményesebb vezetője legyen. Bizonyossá vált az is, hogy fizikai erejénél sokkal hatalmasabb erkölcsi ereje, mert képes volt arra, amire legtöbben képtelenek vagyunk - megbocsátani. Ebben pedig nem volt semmi színlelés, hiszen merénylőjét a börtönben felkereste, és biztosította arról, hogy szívből megbocsátott neki. Mi ez, ha nem újabb példaadás minden keresztény számára, hogyan kell életté váltani az evangéliumot. Ehhez a történethez nagyon idekívánkozik kórházi kezelőorvosának vallomása, mely talán méltón zárja le ezt a fejezetet. „Páratlan ember, nem mérhető senkihez. Soha nem fogom elfelejteni a közelében eltöltött napokat. Rendkívüli élményt jelentett számomra. Fiaimnak mondtam is: gyermekeim, apátok ritka szerencsés ember!” Bundies Antal Pápaságának évei Beiktatási mise a Szent Péter téren. A bíborosok pápaválasztó gyűlése, a konklávé egészen addig tart, amíg a bíborosi kollégiumból egyvalaki döntő többségű szavazatot nem kap. így volt ez Wojtyla kardinális megválasztásakor is. A hetedik szavazáson mindent meghaladó szavazati többséget ért el, összesen 104-en választották őt, mindössze 16 volt a nem szavazat. Később fény derült arra is, miért szakítottak a régi hagyománnyal, és választottak lengyel egyházfőt. Ennek több oka is volt. ő nem tartozott semmilyen szélsőséges csoporthoz, hiszen mindig az arany középúton igyekezett járni. Továbbá az is, hogy Lengyelország szülötte, nem valamelyik nagyhatalomé, és bizonyította egész eddigi szolgálatával, hogy kiváló lelkipásztor. Éppen ezért sok püspök és bíboros személyesen, a többiek pedig legalább hírből ismerték. Ezért is választották be a püspöki szinódus titkárságába, a háromtagú európai képviselet egyik tagjává. Még egy érv szólt amellett, hogy őt válasszák meg pápának. A lengyel püspöki kar volt az, amely biztos utakon tudta vezetni az egész társadalmat a krízis idején, a zsinat előtti nehéz időkben, pedig akkor az egész világegyház megrendült. A választáskor már világos volt, hogy a lengyel egyház nem gyengült, hanem inkább megerősödött. Mindez közrejátszott abban, hogy szakítottak a csaknem ötszáz éves hagyománnyal és egy nem olasz bíborost választottak Péter utódául. Ha a Szentatya első megnyilatkozásait nézzük, már azokban is határozottan körvonalazódik a hitből fakadó optimizmus, laszol programadó enciklikájában, a Redemptor hominis-ban. Kijelöli az egyház haladásának irányát: az emberen keresztül Istenhez. Amint Krisztus is az emberiségért vállalta az emberi lét minden korlátját és esendőségét, úgy az egyháznak is az embert kell szolgálnia, mégpedig azzal, hogy Jézushoz vezeti, általa és vele élteti, különösen, ha nehézségekkel küzd. A pápának, mint a világ plébánosának, legfőbb gondja, hogy híveit Istenhez vezesse, őket lélekben átformálja, belsőleg gyökeresen megújítsa. Ez a célkitűzés elérhető többféle módon. Legfontosabb a példaadás, amit mindig szem előtt tart. Bármit tesz, azon mindig érződik, hogy ő hiteles tanúja annak, akit a világban képvisel. Szinte sugallja, hogy nekünk is így kell tennünk, így kell tanúskodnunk Jézusról. Amikor 1978-ban az esztendő egyéniségének választotta őt a nyugat-európai sajtó, éppen ezzel magyarázták választásuamelyet minden kereszténynek szereme átadni. Talán jól érzékelteti ezt az igyekezetét a beiktatási szentmiséjének beszédéből idézett néhány mondata: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a fejlődés, a kultúra és a civilizáció széles mezőinek korlátáit! Ne féljetek!” Hogyan lehet megszabadítani a szorongásoktól, félelmektől a világot? Erre is váSokan kerestek már választ arra, hogy mi a Szentatya népszerűségének titka. Túl egyszerű lenne a válasz, ha azt mondanánk: ő karizmatikus egyéniség. Mégis ebben az egyszerű válaszban találjuk meg személyiségének titkát. Olyan ajándékot kapott Istentől, amellyel bele tudja magát élni mások helyzetébe, megtalálja a hangot gyermekekkel, öregekkel, államfőkkel vagy egyszerű kétkezi munkásokkal egyaránt, mindenféle eröltetettség nélkül. Nem más ez, mint Isten különleges adománya, vagyis karizma. VÁRJUK A PÁPÁT 1991. JÚNIUS LÉLEK ÉS ÉLET
