Lélek és Élet, 1991 (1-3. szám)
1991-05-01
VÁRJUK A PÁPÁT Emberemlékezet óta zarándokolnak az emberek. Felkeresik a kereszténységnek legszentebb helyeit, ahol lelkileg kapcsolatba kerülhetnek az Isten Fiával, Jézussal. Már Szent István királyunk is zarándokházat épít Rómában, közvetlenül a Szent Péter-templom szomszédságában, hogy biztos szállásuk legyen azoknak, akik Rómába zarándokolnak. A római zarándoklaton mi érinti meg leginkább a keresztény ember lelkét? Úgy gondolom kettő: Az egyik a kerszténység bölcsőjét jelentő katakombák. Ahol az első évszázadok szorongatott hívői istentiszteleteiket tartották, és vértanúik maradványait összehordták. A kerszténység túlélésének a helye. Minden köve, darabja szent. A másik szent Péter széke, a pápaság. Szent Péter sírja felett az ő utódja a pápa, aki ugyanazokat a megbízásokat és hatalmat birtokolja, mint az apostolok kollégiumának feje, Szent Péter. Ő Krisztus helytartója, akire az egész világ kereszténységének lelkét bízta Krisztus. Nagyon sok Rómába látogatónak azzal kell megelégednie, hogy sokemeletnyi magasságban és nagy távolságban megpillanthatja a pápát, amint ablakában megjelenik, beszél, majd együtt imádkozik az összegyűlt hívekkel. A szerencsésebbek kihallgatások, láthatják, néha közelről is, kezet foghatnak vele, vagy megsimíthatják ruháját. Egy bizonyos: mindenki azzal az érzéssel tér haza, hogy ezért érdemes volt ilyen messze eljönnöm, mert láttam a pápát! - De hány kereszténynek jut osztályrészül ez az élmény? Ma már nemcsak az emberek zarándokolnak, hanem a pápa is. Mint Szent Péter apostol tette, végiglátogatja a keresztény közösségeket. Az Apostolok Cselekedeteinek nagy részében pedig Szent Pál apostol útjai vannak leírva. II. János Pált e nagy apostolhoz lehetne hasonlítani. Ő az akkori körülmények között csodás kitartással, nagy veszedelmek közt tette meg három apostoli útját, a negyediken úgy vitték Rómába. A Szentatya a mai világ lehetőségeinek és dimenzióinak megfelelően negyven egynéhány utat tett, nagy szívóssággal és teherbírással. Akkor a keresztények aránylag kis területen éltek, ma az egész világon mindenhol. Akkor egy-két nyelv ismeretével szót lehetett érteni az „egyházakkal”. Ma sokkal több nyelven kell szólnia a Szentatyának, hogy közölhesse tanítását és intelmeit, és megérthesse a hozzá járulókat. A lateráni egyezmény óta a pápák a Vatikán foglyai voltak. Nem hagyták el székhelyüket, arra kellett várniuk, hogy a hívek, a papok és a püspökök őket keressék fel. Az utolsó pápák indultak csak el lelkipásztori utakra. Először óvatosan, a szokatlan nehézségekkel győzködve. Mostani Szentatyánk tette gyakorivá, rendszeressé lelkipásztori látogatásait. Első útja, mindössze három héttel megválasztása után, Latin-Amerikába vitte, 1979. január 25. és február 1. között. Rómába aránylag kevés keresztény jut el. A legtöbben Európából, az Egyesült Államokból. De a nagy távolságban lévő Dél- Amerikából, Afrikából és Ázsiából kevesen, A nagy „zarándok” hiszen sok helyen a szegény nép megélhetési gondokkal küzd. Ezek soha életükben nem látnák a pápát, hacsak a pápa el nem megy hozzájuk. És a pápa elmegy. Szisztematikusan földrészeket és országokat vesz sorra, hogy biztathassa, erősíthesse, taníthassa testvéreit. Itt útjaiból csak egy-egy filmkockát villanthatunk fel. Mexikó földjét csókolta meg először a repülőgépből való kiszálláskor. Azóta is megvan ez a szokása, hogy minden ország földjét — ahol először jár - megcsókolja. Minden föld, minden ország az Istennek áldott adománya az emberek számára. Mindenhol lehet szeretni az Istent, és az Ó törvényei szerint élni. Még 1979 júniusában meglátogatja szülőföldjét, Lengyelországot. Itt igazán kitűnt, mennyire egy test, egy lélek az ő népével. Nemcsak beszédeit idézték, hanem annak célzásait is pontosan megértették. - Európa a keresztény hitnek és erkölcsi életnek válságát éli. Az egyház első leányát, Franciaországot 1980 május végén látogatja meg a Szentatya. Itt a megkeresztelteknek 12%-a jár templomba, számos pap elhagyta hivatását, és 1100 plébánia maradt pap nélkül. A pápa találkozott a papsággal, hogy megerősítse hitüket. „Vajon hogyan kapcsolódhatott össze - mondta - az istentagadással a társadalmi igazságosságért folytatott harc, ezen a világon? Hogyan kapcsolódhatott össze a programszerű ateizmus szisztémájával?” „Ä keresztények nem tudnak, nem akarnak gyűlölettel harcolni az igazságért, az igazságosságért, csak szeretettel, a szeretet erejével!” A fiatalokkal találkozva a legtöbbnek a kérdése az volt: Hogyan éljünk? „Tanuljatok Krisztustól! Folyton csak Krisztustól tanuljatok. Benne igazán parttalan bölcsességet és erőt találtok.” 1980 novemberében nyomasztó időjárásban járja Németországot. Lelkesedéssel fogadják a protestánsok is. Szélsőséges katolikus fiatalok azonban kérdéseikkel szinte provokálják a pápát. Témáik a papok nősülése, a nők pappá szentelése, az elváltak szentségekhez való járulása. Hogy is írja Szent Pál apostol Timoteusnak?: „Térj ki az oktalan és fegyelmezetlen kérdések elől” (2 Tim 2,23)! A Szentatya csodálatos türelemmel hallgatja végig az egyik indulattal telt leány szavait, majd kezet fog vele; szó nélkül homlokon csókolja, és elbocsátja. Svájcban, ahol kevés a katolikus, hidegebb volt a fogadtatás, de még itt is 27 ezer ember vesz részt a miséjén. Afrikában nehezen megy a fekete bennszülött papság vezetésének a kialakulása. Nagyon sok államban az emberi jogokat sem tartják tiszteletben, s benne a vallásszabadságot. Az emberek méltóságukban vannak megalázva. Sok helyen szenvedett az egyház, mert azt a feketék a fehérek uralmával azonosították. 1980. május 10-én Felső-Voltában így szól: „Én, II. János Pál... Szent Péter és Pál utóda nem hallgathatok ... Azok hangja leszek, akiknek nem lehet hangja. Az ártatlanok hangja leszek, akik éhen és szomjan haltak, az apák és anyák hangja, akiknek nézniük kell, hogyan halnak meg gyermekeik.” Sohasem látott lelkesedés kíséri a Szentatyát afrikai útjain. „Hiszen azért fáradunk és küszködünk, - mondja Szent Pál apostol - mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek, elsősorban a hívőknek üdvözítője. Ezt hirdesd és tanítsd!” (1 Tim 4,10)! Ázsia az európai gondolkodástól legmesszebb álló földrész, idegen kultúrákkal. A Fülöp-szigeteken és Japánban tett kőrútján (1981. február) találkozik azzal a váddal, hogy a kereszténység az ottani kultúra helyett az európait akarja meghonosítani. „Semmi sem áll annak az útjában, - hangsúlyozza a pápa -, hogy valaki egyszerre legyen keresztény és autentikus kínai. Mm a valódi kereszténység nem kizárólagos tulajdona egy népcsoportnak sem, hanem mindnyájunké.” A szigetvilágban határozottan kiáll a nincstelen mezőgazdasági munkások mellett: „Elfogadhatatlan, hogy a föld gyümölcseiből csak egy kis kör részesüljön.” Dél-Amerika a szegénység fészke. Ez a földrész papíron a leginkább katolikus keresztény. Az államok berendezése azonban nem a keresztény erkölcsön nyugszik. Sokfelé demokráciára lenne szükség. A pápa hangsúlyozza, hogy a demokráciának a feltétele a párbeszéd. Bolíviában szegény ólombányászokkal találkozik. Fején a bányászok sisakjával végighallgatja problémáikat. Tudják ők is, hogy a pápa mindezeken nem tud segíteni. De jólesik, hogy meghallgatja őket. Lelki erősítést kapnak az együttérzésből. Óvta a szegényeket a vallási közömbösségtől. Mintegy kétmillió embernek beszélt az Oltáriszentség szerepéről életünkben. A nagy zarándok tovább rója lelkipásztori útjait. Á vele való találkozásban közelebb kerülhetünk mi is Krisztushoz. Krisztus intelmét hozza. Szemünkbe fog nézni, mint szent Péternek Krisztus, és a háromszori tagadás után megkérdezi: Péter szeretsz-e engem? Mit fog a magyar keresztények legnagyobb problémájának ítélni? A család válságát, a gyakorlati anyagelvűséget, a lelki közömbösséget? Hallgassunk szavára, amikor majd részesei leszünk a veié' való találkozásnak. Brenner József 1991. MÁJUS 5 LÉLEK ÉS ÉLET
