Toronyi Németh István: Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8. (Szombathely, 1947)
remények tönkretevője. Fontos ez az iskolán belüli és iskolán kívüli ifjúságra, legyen mezőn, műhelyben vagy gyárban dolgozó. Nekünk mindenegyes fiatal magyar fontos, és — mint ahogy a fakultatív hitoktatás emlegetésénél rámutattunk, — nekünk nincs egyetlenegy gyermekünk, akinek halhatatlan leikéről lemondanánk, lemondhatnánk vagy le akarnánk mondani, A házról-házra, ágyról-ágyra, asztaltól-asztalra járó egyetemi hallgatók Budapesten nekünk annyira fontosak, mint Szombathelyen a legszurtosabb tanoncgyermek. Kőszeg vára alatt nem volt Szolimánnak annyi muzulmánja, de még a muzulmán birodalomnak sem, mint amennyi pogány érzelem és gondolat ma támad az ifjúság lelkére az önzetlenség, a hithűség, a hazaszeretet, a testi-lelki tisztaság védőbástyái ellen. A győrvári, egervári lápos ingoványba sok vigyázatlan labanc katona belefulladt, Vigyázzon a magyar ifjúság, mert az ingoványok nagyon sűrűek a magyar földön! És ezt nemcsak Dunántúl ifjúságának mondom a Boldogasszony évében, hanem mondom az egész magyar ifjúságnak úgy azonban, hogy értsenek belőle a szülők, nevelők és minden felelősek! A magyar ifjúság ne mondjon le a szűzi tisztaság, az érintetlen erő tiszteletéről. Sőt üzenjen hadat a magyar ifjúság a kígyómódra kúszó, a levegőből hulló, vagy —- Uram bocsá' — talán mesterségesen tenyésztett erkölcstelenségnek! Ha a pogány történetíró a pogány ifjúság legfőbb értékének azt örökíti meg, hogy testileg és lelkileg tiszta maradt és ki nem merített ifjúság volt; akkor ti, szentek unokái, az Egyháznak és hazának reménységei mindenesetre nem maradhattok a pogány követelmények színvonala alatt! Bambergí Ottóról van feljegyezve: szemérmes volt, mint egy leány, de erős és bátor mint az oroszlán. Magyar Ifjúság! Ezt a fényképet adom én nektek a Boldogasszony-év szombathelyi emlékéül. Ne legyetek rabjai se a bűnnek, se a divatnak, mert nem győzitek a fejeteket a divathoz hozzáigazítani! Amikor Arminiust leverték, feleségét, a nemeslelkű Thusneldát elvitték Rómába. A rabságban is ugyanaz maradt, ami annak előtte volt. De egy nagy, halálos sebet hordozott a lelkén: tudta, hogy a kisfiát is elhozták Rómába és erős volt gyanúja, hogy cirkuszi gladiátort nevelnek belőle. Egyszer találkozott a gyerekkel, aki valóban cirkuszi gladiátor lett. Beszélt neki az ősökről, a régi hagyományokról, beszélt neki apjáról, temetőkről; — de a gyerek nem értett semmit, savós és bamba volt a tekintete, csak a durvaságok érdekelték, durva örömök, beszédek, marakodások és verekedések. Az anyja otthagyta a gyermekét. Másnap a cirkusz homokján látta gladiátorként vívni.-Utána elment a gladiátorszállásra, félrevonta a függönyt, 50
