Toronyi Németh István: Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8. (Szombathely, 1947)
nincs ott ez a két vér, a tisztességes és a megszentelő vér; akkor hiába erőlködnek a világ fiai kölcsönkért nagybácsikkal és egyebekkel, mindig lesz különbség a tisztes házasság sarjadéka és az egyéb sarjadékok között. A század elején nagy valutája van a diáknak. Nagyon megnézték akkoriban a vidéken a diákot. A vasi Hegyháton mindössze hárman voltunk diákok. A vonatozó diáknak fogalma akkor még ismeretlen. Az iskola a tudománynak, az erénynek és jellemnek vára volt és cifrábbnál cifrább tiszavirággondolatok nem rakták bele gombáikat; felelősségtudat élt az iskolában tanárnál, nevelőnél és diáknál. Mi az első gimnáziumba 78-an iratkoztunk be és abból 12-en érettségiztünk együtt. Szigorú a régi iskola, Isten áldja meg a szigoráért. De volt nekünk részünk, és a legegyszerűbb diáknak is volt része szeretetben. S éppen ezért, mikor, mint veszprémi püspök, elmentem a most köztünk ülő egykori osztályfőnökömhöz, elmentem a csornai temetőbe is, ahol kikerestem a premontrei temetőrészt, az 57 sír közül kikerestem az én tanáraimat, és hálámat belerebegtem abba az imádságba, amit a lelkűk üdvéért elmondtam. A katolikus iskolát a katolikus hívek értékelik és ahogy a családhoz, épp úgy az iskolához is, mint gratia externa-hoz, mint külső kegyelemhez, mindennel szemben ragaszkodnak. Bocsássatok meg, kedves Hívek, ha megint csak alanyiságba tévedek. Mikor kis gimnazista voltam, azt kérdeztem egy hatodikostól: levelet akarok írni egy másik diáknak, milyen lesz a titulája? És a diák komoly ábrázattal válaszolt: még nincs érettségije, azért nem tekintetes, ellenben írd azt: szépreményű. Nekem, megvallom, nagyon tetszett ez a titula. Gondolom, ma is érvényes. Talán a demokráciába se ütközik bele. A diák szép reményeknek a birtokosa. Nemcsak olyan értelemben, amint szokták mondani, hogy a könyvestáskájában hordja a marsallbotot, hanem olyan értelemben is, hogy reményt táplál vele maga az Isten és várja, hogy emberi életében az örökszépnek, a jónak és igaznak megvalósulása lesz. Bizalommal néz a diákra az Egyház, amely azt várja tőle, hogy az evangélium élő szószéke, a törvénynek életben jelentkezése és a kegyelmi életnek az élője lesz. Ezért nagyon fontos, soha anynyira, mint manapság, milyen legyen a nevelkedő magyar ifjúság. Ne legyen meghalt reményeknek, megálmodott szépségeknek fehérlő csontváza, ne legyen reményeknek dugába dőlése. Ne legyen bűnben kimerített ifjúság, és ne legyen Illéssel és Jónással a letörtség és csüggedettség borókája alatt az összeomlás lemondása, — és ne legyen bűnök hordozója és szép 49
