Széchényi Miklós: A Szent György vértanúról nevezett Jaáki Apátság története (Budapest, 1901)
V 18 A SZENT GYÖRGY VÉRTANÚRÓL NEVEZETT JAÁKI APÁTSÁG TÖRTÉNETE magukkal, külön-külön hármankint esküt tettek arra, hogy úgy a saját, mint a jaáki monostor birtokairól befolyó tizedeket mindig a jaáki apát kapta meg hiány nélkül, s hogy ebből soha semmit sem tartottak vissza saját czéljaikra.1 A XV. század közepén innen az apátság javait épen az tékozolta el, a ki megőrzésére és megvédelmezésére lett volna hivatva, t. i. maga az apát. Pusztán könnyelműség vitte-e erre, vagy rosszakarat, nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy más tekintetben sem volt Venczel apát élete kifogástalannak mondható, és többféle panasz volt ellene. Mikor már nem lehetett tovább tűrni visszaéléseit, Miklós szentmártoni apát erélyesen hozzálátott az apátság bajainak orvoslásához. Venezelt megfosztotta javadalmától és az apátságból eltávolította. Az ekként megüresedett apátságot Kelemen győri püspök — mi czimen, ismeretlen előttünk a monostor egyik lakójának, Jaáki Miklós benczés áldozárnak adományozta. Miklós apát azonban kételkedett ezen adományozás érvényességében és folyamodott IV. Jenő pápához, hogy őt az apátságban erősítse meg. A mit a pápa 1439 márczius 21-én meg is tett.2 Itt kell felemlítenünk, hogy a pannonhalmi levéltár «Fekete-könyv» czimü másolatgyűjteményében van egy XVII. századbeli másolat, mely szerint Jangenberg Kristóf és István jaáki apát között bizonyos malomra vonatkozólag egyesség jött létre. Az oklevél a másolat szerint «die Dominica proxima post festum sanctae Elisabeth Viduae anno Domini millesimo quadringentesimo XLXII1 in Moriakerik» lett kiállítva. A másolatnak római számai teljesen tájékozatlanul hagynak bennünket az iránt, hogy az oklevél mely évben kelt, mert az ily dolgokban szakemberek Ítélete szerint is, lehet azt egyaránt 1422-nek és 1448-nak is olvasni.3 Láttuk fentebb, hogy az apátságot 1439-ben a győri püspök adományozta oda Jaáki Miklósnak. Hogy miként és mi okból jutott a püspök az adományozás jogához, a mikor az apátság kezdettől fogva a Jaák-nemzetségbeliek kegyurasága alá tartozott, nem vagyunk képesek megállapítani. Ép oly kevéssé áll módunkban felderíteni, hogyan származott át a kegyuraság a XV. század elején a királyra. Már Árpád-házbeli királyaink idejében úgy magyarázták a legfőbb kegyúri jogot, hogy annak jogköre nem szorítkozott csupán az első királyok által alapított egyházakra és javadalmakra, hanem az összes egyházak kegyurainak tartották magukat, a kiknek kötelességükben állott gondoskodásukat az ország valamennyi egyházára kiterjeszteni. Ebből 1 Lásd a II. szám alatti oklevelet. — Az uj apát supplicatiója szerint az apátság jövedelme ezen időben 20 turoni fontot tett ki. Ez megközelítőleg 26 régi magyar aranyforintnak felel meg. Egy régi magyar forintot, hozzávehetőleg 6 mai forintba számítva, a mondott összeg a mi pénzünk szerint körülbelül 156 forint lenne. Miután azonban a régi árakat összehasonlítva a mai árakkal, azt fogjuk tapasztalni, hogy a piacz abban a korban háromszorta olcsóbb volt, mint manapság, az apát akkori jövedelme ami viszonyaink között 468 forinttal érne fel. Kirsch: Die Päpstlichen Kollektorien in Deutschland. Salamon : Budapest története III. 160, 186. — 2 Lásd az V. szám alatti oklevelet. — 3 Lásd a VI. szám alatti oklevelet.
