Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások
ÁLLOMÁSOK többsége talán a hangjegyet sem ismerte, mielőtt a kórusba került, teljes technikai biztonsággal, áhítatos átértéssel és átérzéssel szólaltatták meg a legnehezebb, legszövevényesebb, többszólamú műalkotásokat.” Tóth Aladár: Pesti Napló28 A kor nagy tekintélyű zenekritikusa, Tóth Aladár ekképpen értékeli a kórus teljesítményét, illetve az egyházi zene szerepét nagy terjedelmű cikkében: „...nem szomorú-e, hogy az ilyen produkció nálunk csak »szerencsés körülmények összetalálkozásából« születhetik? Hiszen komoly törekvésű és tehetségű zenész akad ebben az országban elég! Es hány olyan egyházi hatalmasságot ismerünk, akinek éppen módjában állna felkarolni a komoly tehetséget, mint ahogy azt Werner Alajos nemes protektora, Mikes püspök cselekedte. Nincs rá idő? Nem telik anyagiakból? A jó zenei vezető, a kitűnő zeneiskolai igazgató megválasztása nem kerül több időbe, mint a rosszé. A jó zene nem kerül több pénzbe - sőt kevesebbe kerül mint a rossz... A Werner-féle kórus átütő fővárosi sikere legyen buzdítás zenészeknek és zenepártolóknak egyaránt a komoly munkára. Olyan intézmények létrejötte, mint a Schola Cantorum Sabariensis, ne múljék többé szerencsés véletlenen, hanem legyen kulturális életünk temészetes rendje, szabálya, törvénye! Akkor majd az egész magyar vidék a szombathelyi kórus módjára hamarosan elérheti a legelőkelőbb európai színvonalat. Mert ismételjük: Werner énekkara máris abszolút nívót jelent. Európa bármelyik koncerttermében megállhatja helyét. A hanganyag elsőrendű, a fiúhangok kiképzése a leghelyesebb irányú, alapos munkáról beszél. Bizonyára ezen az iijú kóruson még érződik az »a cappella« énektechnikájának fiatalos öröme. Énekes és karmester egyformán kiélvezi ennek a stílusnak sajátos eszközeit-fortélyait, mint ahogyan a fiatal hegedűs élvezi a vibrátókat, spiccatókat, pizzicatokat. De a technika, a stílus öröme mögött ott áll a költői tartalom mély és bensőséges szerelme is. Azt a szabad és természetes lendületet, mellyel Casimiri római kórusa veszi birtokába a klasszikus »a cappella« muzsikát, természetesen még nem érhette el az olasz művész kitűnő magyar tanítványa. De a ritmus elevenségében, a harmóniák erőteljes megragadásában és általában az egész interpretáció költői, sőt drámai kiszínezésében máris megragadó művészetet produkál. Hogy ebben a drámai lüktetésben a szólamvonalak dallamos szépsége, kerekdedsége néha megtörik: ez olyan hiba, melyet maga Casimiri sem kerül el. Bizonyos, hogy például Palestrinánál a szólamok melodikusabb, dallamrajzosabb kiszövése közelebb hozná a kórust a nagy zeneköltő olasz szépségálmához, mennyeien lebegő érzéki harmóniájához. Viszont Lassus lázasabb, drámaibb expressivóját Werner énekesei máris pompásan hatalmukba kerítették és hasonlóképpen mélyen beleélték magukat Victoria hangulatköltészetébe is... Nagy tudományos felkészültség, nemes karmesteri energia és alázatos poétalélek kellett ehhez a produkcióhoz, melyet a közönség méltán ünnepelt szűnni nem akaró tapsviharokkal. A ráadásul adott modern magyar népének-feldolgozások bizonyítják, hogy Werner kórusa római példákat követve sem tagadja meg magyarságát. Egyelőre azonban a legfontosabb a nagy klasszikus alapok szilárd kiépítése. Annál is inkább, mert a modern magyar énekkultúrának éppen legkomolyabb, legmagasabbrendű értékeihez ezen a klasszikus kultúrán keresztül érkezhetnek el majd legbiztosabban a Schola Cantorum Sabariensis kitűnő nagy és kis énekesei.” De nemcsak a napilapok, hanem a szaklapok is elismerően szólnak a kórus teljesítményéről. A Magyar Kórus29 kritikájában a következőket tartja fontosnak elmondani. „Az egész műsort Palestrina, Lasso, Vittoria és Ingegneri művei töltötték ki. Csöppnyi elfogódottsággal kezdték 77
