Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások
SCHOLA CANTORUM SAB ARIEN SIS énekelni Palestrina 5 szólamú »Laudate Dominium«-át. De már egy-két perc után magára talált a kórus s Vittoriának égien szép »Ave Maria«-ját a műhöz méltóan szólaltatták meg, s ettól kezdve egyik ámulatból a másikba zuhant a közönség. A nagyszerű hangszín, a kiegyenlített szólamok (ebből csupán a tenor ugrott ki kissé, de az sem mindenütt), a páratlanul finom hangvétel, a pianók »tartalmas« légiessége s a forték fedése mind az énekkar legmagasabb képzettségét bizonyították. Az állandó tapsviharban is kirobbanó sikert aratott Palestrina »0 quantus luctus«-a (a gaudere Martino etflere Martino ellentétének érzékeltetése szívbemarkoló volt) és a zárószám: »Bonum est«, melynek csodálatos lendülete mindenkit magával ragadott. A szűnni nem akaró tapsra és sikerre (a közönség egyszerűen ülve maradt, s a maga részérói még nem nyilvánította befejezettnek a műsort) három nagy népének ugyanilyen szellemű feldolgozását és gyönyörű előadását hallottuk. Felemelő mozzanatai voltak az estnek, midőn a vastapsra, az egyes számok után nem a betanító és vezénylő karmester, hanem két kis énekes hajolt meg. A hatalmas koszorú alatt ugyancsak kis karinges »művész« roskadozott boldog mosollyal... A Schola tagjai nem is műveket tanulnak, hanem pusztán zeneelméletet és énektechnikát, amely mindennek az alapja. Nagy tudásuk titka tehát az állandó gyakorlat, és ami ugyanolyan fontos: az egyéni foglalkozás. így érthető az, hogy játszi könnyedséggel énekeltek el olyan műveket, melyeket a legnagyobb vegyeskarok sem nagyon mernek műsorukba venni.” Hazafelé jövet a budapestihez hasonló sikerrel énekeltek Székesfehérvárott is. A Fejérmegyei Napló így értékeli a kórus teljesítményét: „Másfél órán át a Schola énektudásának, a fegyelemnek, a lelkiességnek olyan tökéletes mértékét nyújtotta, melyet Fehérváron még nem láttunk és nem hallottunk. Palestrina, Lassus és Victoria, Ingegneri halhatatlan műveiből adtak elő csodálatos dinamikával és biztonsággal. Csodálatos volt Victoria »Ave Maria«-jának eszményeién finom, mélységes lírai előadása, Palestrinának gazdag változatú, egeket ostromló polifóniájának »Allelujája«. Mit dicsérjünk inkább? A basszus égzengésszerű ércét, vagy a drága bogárszemű gyerekek üvegtiszta hangját, mely könnyeket csalt a szemekbe? Vagy a tökéletes staccatokat, a hangdinamikát? Talán mindenek fölött a tudást, a biztonságot, a harmóniát. S mindez egy ember érdeme: Werner Alajos főtisztelendő úré, a Rómát járt neves karnagyé és komponistáé.”30 Az Új Fehérvár több mint egy hasábos cikkében a Schola diadalútjáról ír. Fontosnak tartja még azt is, hogy a kórus férfitagjainak névsorát közreadja. Másnapi számában pedig a Schola megalakulásának történetével ismerteti meg az olvasókat.31 Az írás végkicsengése: Székesfehérvárnak is legyen egy, a szombathelyihez hasonló kórusa. A budapesti és a székesfehérvári sikerek után a Vasvármegye még inkább szívügyének tekinti a Schola hathatós támogatását. Havass Imre hosszú írásban fogalmazza meg a kórussal kapcsolatos fenntartói feladatokat.32 „A főváros zenei körei, mint a magyar zenei művelődés egyik hatalmas, szervezetében, céljaiban egyedülálló, a kivitelezés művészetében pedig nemzetközi értékű tényezőjét üdvözölték a diadalmas Scholát, igazolva azoknak a hitét, akik a budapesti bemutatkozás szükségességét minden anyagi áldozat árán is elengedhetetlenül szükségesnek, az énekkar életében pedig egyenesen jövőt meghatározó fontosságúnak ítélték... Werner Alajos művészegyüttese tehát örömteljesen megindult a világhírnév diadalmas, de igen rögös útján. A budapesti nagy sikerek a nehéz útnak biztató útkövei, de egyúttal útjelző lámpásai is, 78
