Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)

A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások

SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS

A sors barátságtalan gesztusa, hogy a zenei patronus, Koudela Géza, a Zeneakadémia professzora, betegsége miatt nincs jelen. Még fájdalmasabb lehet azonban, hogy a kórus kigondolóját, Werner mentorát, Mikes püspököt is betegsége tartja távol e fóltételezhetöen számára is fontos eseményről.

A hangverseny technikai megrendezésére Mikes püspök Lomoschitz Károly iskolaigazgatót, a korabeli zenei élet egyik szombathelyi kiválóságát bízza meg.

A koncert 10 számból állt:

1. Palestrina:

2. Victoria:

3. Palestrina:

4. Palestrina:

5. Palestrina:

6. Ingegneri:

7. Ingegneri:

8. Victoria:

9. Victoria: 10. Palestrina:

Laudate Dominum Ave Maria O quantus luctus Hodie Christus Pueri Hebraeorum Velum templi Vinea mea Animam meam Caligaverunt Bonum est

Victoria: Ave Maria

A latin szöveg mellett a magyar fordítás található. Ezt követi az ismertetés:

„Az üdvözlégy első' felében az Ave Maria gregorián dallamát dolgozza fel a szerző': hol az egyik, hol a másik szólam folytatja a gyermekek által intonált ó'si dallamot, a többi szólam pedig gyengéd, finom, fátyolszerű kíséretbe burkolja. Úgy hat az egész, mintha angyalszárnyak csendes suhogása közben kapnánk tudtul a megtestesülés szent titkát. A második fele: hatalmas fohászkodás, alázatos kérés (mind a kettő litániaszerűen megismételve) és az Amen zokogása. Victoria papi lelke itt olyan egyszerűen, de oly nagy áhítattal és oly forró érzéssel vetette kőtára e fohászokat, mintha e pár hangtól függött volna örök üdvössége. Ez az Ave Maria megtanít minket is imádkozni.” A másik mű:

Ingegneri: Velum templi

Werner született pedagógus lévén tanított - közvetetten - magatartásával, s tanított - közvetlenül - hangversenyein is. Már bemutatkozó hangversenyén tanúi lehettek a résztvevők annak a módszernek, amelyeket a későbbiek során is rendszeresen alkalmazott.

Nevezetesen: a fólhangzó kórusszámok előtt szólt a szerzőről, ismertette az ének fordítását, s elemezte a kórusművet. Az első koncertre való emlékezéseiben ezt elmondja Németh János is. Erről olvashatunk a soproni fellépés alkalmából megjelent kritikában, s szerencsénkre ránk maradt az a műsorfüzet,10 amely az 1939. évi budapesti bazilikái koncertre készült.

E 12 oldalas füzetből két olyan kórusmű ismertetését közöljük, amely a bemutatkozó hangversenyen is fólhangozhatott. Az egyik:

És az ismertetés: „Drámai erővel írja le a jobb lator halálát, utolsó pillanatban Isten keresését. A kárpit kettészakadása, a földindulás zaja, amit a szólamok gyors egymásután való bevágásával érzékeltet és a sziklák repedése a külső keret, amelyből a jobb lator halálos sóhajait, megtérését halljuk. Átvitt értelemben jelenteni akarja a bűnös embernek a világ zajából és vigasztalan szerencsétlenségeiből Istenhez való fordulását és sóhaját.”

A koncert személyes élményét Németh János, a kórus egykori szólistája így fogalmazta meg:11

„A bemutatkozás nagyszerű volt. Mindenki boldog volt, de legboldogabbak azok, akik az énekesek között felismerték gyermeküket, férjüket, az édesapát, a testvért, az unokát, a lelkipásztorukat vagy közeli ismerősüket. Ez mindennél jobban bizonyítja, hogy a Schola olyan, mint egy nagy család, amelyben legnagyobb érték az összhang.”11

70