Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Egy kórus születése
EGY KÓRUS SZÜLETÉSE S nagy megnyugvással a szívünkben, úgy próbáltunk tovább, ahogy eló'tte még soha.” Solymos Iván: „Le merem írni, a siker titka Lujzi bácsi volt, az ó' fáradhatatlan munkája, kivételes tehetsége, nemcsak a zenéhez, hanem a kicsik és nagyok differenciált oktatásához. Mi csak szerettük Lujzi bácsit. Hálásak voltunk szigorú, de mégis gyengéd tanításáért. Ebből következően szerettünk szépen énekelni.” Horváth Gyula: „Szívesen jártunk a próbákra. Werner atya egyéniségéből sugárzott a szeretet és leikéből a zene. Szigorú volt, de végtelen szeretettel fegyelmezett bennünket. Jól éreztük magunkat nála. Amikor mutálni kezdtem, kiemelt a kórusból és néhány társammal gregorián éneklésre jártunk hozzá. Ezt ő gondolta ki, átmenetként, hogy ne szakadjunk el a Scholától. így készített fel arra, hogy a későbbiekben a felnőttek között énekelhessünk.” Harrach Walter: „Végtelen türelmére jellemző, hogy 1940-ig tartó aktív énekesi tagságom alatt (alt lévén későn mutált a hangom) sohasem alkalmazott testi fenyítést. Ha valaki nagyon rendetlenkedett, hazaküldte a »fiúcskát« és 3 napon belül megjelent a vétkes diák szüleinél, akikkel megbeszélte az ügyet. A szólamot mindaddig próbáltuk, míg minden egyes énekes hibátlanul nem énekelte a darabot. Közben Lujzi bácsi gyakran próbálta szemléletessé tenni a mű indítékait vagy hangulati elemeit. »Gondoljatok az angyalkákra, akik csengő énekükkel dicsérik Istent.« »Ne visítsatok, hanem imádkozzatok az éneketekkel.« A 80 gyerekből és kb. 40 felnőttből álló kórusban mindig szelídségével tartotta a rendet.” Dr. Szénái Szemlér György: „Egyik délután a próba végén Lujzi bácsi a székesegyházba vezetett bennünket rövid szentségimádásra, amit a mellettem térdelő scholista (aki talán a közönség között van ma) és én megzavartuk szemtelen nevetéssel. Lujzi bácsi hozzánk nem nyúlt, de az egész kórus előtt - teljesen igazságosan - szent haraggal rendre utasított bennünket. Hazamenet szégyenemben elhatároztam, hogy kilépek a kórusból, de nem számítottam édesanyámra. Másnap délután anyám parancsára dobogó szívvel kopogtattam Lujzi bácsi ajtaján. Beléptem, de szót sem tudtam szólni, csak sírva fakadtam. Lujzi bácsi értette, hogy miért jöttem. Leültetett, megsimogatta hajamat és beszélt hozzám atyai szeretettel. Könnyezve kértem bocsánatát. A másnapi próbán már ott voltam.” Nemesvölgyi Ferenc: „A gyermekek osztályösszetétele nem volt számadó Lujzi bácsinak. Volt köztünk nagyon szegény szülők gyereke és gazdag is. Neki az volt a lényeg, hogy jó hangja legyen és rendszeresen járjon a próbákra, mert ha néhányszor kimaradt, nehéz volt azt behozni.” Dr. Rába László: „A próbák szünetében frenetikus jókedv uralkodott a gyerekek között, akiknek minden szabad volt a székházban, direkt nekünk berendezett játékokkal teli szobában. Hatalmas gyerekzsivaj, birkózás és minden más jellemezte a szabadidőt. Aztán Lujzi bácsinak csak kettőt kellett tapsolnia, és erre tökéletes csend uralta a szobát, s a hatvan vagy ennél több gyerek állva, fegyelmezetten várta a további utasítást, amely általában éneklésre szólított fel bennünket.” Tóth I. György: „Hogy milyen ember volt? Erről külön dicsérő könyvet lehetne leírni, de szerény képességeimet meghaladná. Talán csak egy-két emlék. Bámulatos, milyen fegyelmet tudott tartani a kórusban anélkül, hogy valaha is hangos szidást kaptunk volna... Mi, gyerekek, sokszor vitatkoztunk azon, hogy melyik bácsinak van a legszebb hangja a kórusban. Eldönteni nem tudtuk, így megkérdeztük Lujzi bácsit. A válasz mindig az volt: »Vegyétek tudomásul, hogy az én 59
