Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Egy kórus születése
SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS kórusomban nincsenek jó és gyengébb hangú énekesek, hanem csak kiváló hangú énekesek vannak.« Ezt nemcsak mondta, de így is kezelt mindenkit. Nem is tett kivételt senkivel.” Péntek Tibor: „A hangversenyeken külön feladattal is megbízott Lujzi bácsi. Tudni kell, hogy amikor az énekkar pódiumon szerepelt, a bevonulásnak és elvonulásnak külön koreográfiája volt. A két legkisebb fiú vezette be méltóságteljesen libasorban az énekkart, a közel 120 dalost. Amikor az énekkar elfoglalta helyét, az én feladatom volt, hogy Lojzi bácsi karmesteri partitúráját elhelyezzem a kottatartón. Fel kellett lépnem az emelvényre, meghajolni a közönség felé, elhelyezni a kottát, majd ismételt meghajlással elfoglaltam újra helyemet. Kezdetben ez nagy izgalmat, lámpalázat okozott, hogy el ne rontsak valamit. Ezután jött be Lojzi bácsi, mindig nagyon gyorsan, és azonnal az énekkar felé fordult. Az egyes számok elhangzása után a feltört dübörgő' tapsot sohasem a karnagy úr köszönte meg, hanem a két legkisebb fiú. Eló're kellett lépnünk három lépést, és meghajoltunk a közönség felé. A hangverseny végén az elvonulás ugyanilyen szertartásosan történt, de fordított sorrendben. Természetesen ezeket külön is gyakoroltuk. így a két legkisebb töltötte el a leghosszabb idó't a világot jelentó' deszkákon.” A formaruha A szép hangzást, a zenei élmény hatását tovább erősítheti a megjelenés esztétikuma. Az egységesség egyik régóta bevált formája az együttesen megjelenő emberek azonos öltözéke, a formaruha. A kórus formaruhájának terve először 1937-ben válik publikussá. A Szombathelyi Katolikus Tudósító előzetes híre szerint az 1937. június 12-én tartandó hangverseny „bevételét az énekkar egyenruhájának megteremtésére fordítják.”12 A formaruha beszerzését így indokolja a cikk szerzője: Egyrészt: a Schola belső tartalmát és értékét „emeli a hasonló művészi és egységes külső keret, és ezzel is emeli a liturgia fényét, ünnepélyességét, áhítatát.” Másrészt: „a Schola egy ősszel tartandó pesti hangversenyre kapott meghívást, hogy a fővárosban mutassa meg Szombathely egyik értékét és kultúráját.” Ez a fellépés a megjelenés egységességét is megkívánja. Az indokok után a kérést is tolmácsolja, ekképpen: „Most Szombathely társadalmától függ, hogy ezt a kultúrértéket ne engedje véka alá rejteni, hanem kifelé is kamatoztassa.” Ezért a szerény belépődíj mellé felülfizetést is kér. Az egyházi lap szeptemberi számában már jelzi, hogy az említett őszi pesti meghívás időpontja december 5-e és ezen a hangversenyen „immár új bíborveres egyenruhájában” lép fel.13 A formaruhát így mutatják be: „Piros reverendaszerű, hosszú, bokáig érő ruhán bő ujjú és bőven ráncos magyar szádéból készült karing, amely elöl nyitott, s ezáltal különlegesen szép esést és színhatást kölcsönöz a ruhának. A gyermekek kis fekete eszkarpen lakkcipőt húznak fel, valahányszor ebben a liturgikus ruhában szerepelnek. Az egyenruha piros anyagát a Magyar Posztógyár szállította, a magyar vásznat, a szádét a szekszárdi MANSZ. A ruhákat Pupp Sándor szemináriumi szabó szabta és a Heckenast cég készítette. A karingekkel Blauensteiner Janka varróiskolája remekelt, az eszkarpen cipőket pedig az Összetartás Cipőbolt szállította.” A ruhák tervezője a később Kossuthdíjjal kitüntetett Nagyajtai Teréz, a Nemzeti Színház egykori jelmeztervezője. A ruhák tervezésének egyik szempontja így fogalmazódott meg: „...a megtervezésben liturgikus, művészi és a dolog praktikus oldala mellett helyi szempontokban kellett érvényesülni”. A hangversenyt hirdető plakátot Flamm Mária tervezte. Ez az „emberorgonás” plakát a kórus későbbi szereplései 60
