Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
1. rész: Történelmi háttér - II. Fejezet. Betekintés a koncepciós perek világába
szerepét. Minderre azért volt szükség, hogy a mosonmagyaróvári vérengzés valódi felelősei helyett a „reakció” legyen a felelős. Teljesen valótlan az az ítéleti ténymegállapítás, hogy Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos buzdította a tömeget a népharag áldozatául esett határőrtisztek bántalmazására, sőt meggyilkolására. Ezzel szemben a történeti valóság az, hogy mindketten elejét akarták venni a népítéletnek. A konstrukcióhoz hozzátartozik a „lincselő csőcselék is”, akik szövetségben a revizionistákkal, a horthystákkal és a klerikális reakcióval, gyilkosok. így került bitóra Weintráger László segédmunkás (halálos ítélete az indokolásban 16 sort kapott), valamint a Ili. r. vádlott Cziffrik Lajos tehenész (az ítélet 7 sort szán neki), a IX. r. Zsigmond Imre gazdálkodó, aki a sortüz idején a halottakat és sebesülteket szállította, valamint a másodfokon halálra ítélt V. r. vádlott, Kiss Antal kazánfűtő, aki szintén a halott hordás részese volt. A tényállás megállapításánál a bíróság áthágott minden bizonyítási szabályt és félretett minden bizonyítékot - még az orvos szakértői véleményt is -, amely veszélyeztette a koncepciót. A tények amellett szóltak, hogy Kiss Antal a már halott határőrtisztbe rúgott bele, ami kétségtelenül nem dicsérendő (akkori jog szerint is halott emlékének meggyalázása bűncselekményét valósította meg), de ez mégsem gyilkosság és ezért nem lehet halálos ítéletet kiszabni. Cziffrik Lajos védekezését - hogy ti. a már felakasztott, meggyilkolt embert rúgta meg - nem is ellenőrizték. Fel sem merült a bíróságban annak vizsgálata, hogy a három határőrtiszt bántalmazásában milyen szerepet látszott a sortűz okozta pszichózis. Mindez ellentétes lett volna a per koncepciójával. Így ez esetben is minden úgy történt, mint a korábbi időszakban. Mi okból kinek az érdekében? Joggal vetődik fel a kérdés: mi szüksége volt a hatalomnak az ilyen „megoldásokra”? Kétségtelenül igaz, hogy ezekben az eljárásokban is ugyanazok a „szakemberek” dolgoztak, mint az 1956. előttiben. így bizonnyal hatott a rég bevált gyakorlat is. Ez azonban önmagában nem elégséges magyarázat. Úgy véljük, hogy a valódi ok a legfelsőbb politikai vezetés állásfoglalásában keresendő. Az 1956. decemberi - mindent eldöntő - párthatározat végül is eldöntötte „az ellenforradalom jellegét”, sőt nyilatkozott a résztvevők tevékenységéről is. Ennek nyomán azután a BM II. Főosztálya rendszerbe is foglalta a követendő stratégiát „Tervezet. Az ellenforradalmi harc további feladatai” címmel.257 Ezt követően nem maradt más hátra, mint produkálni azokat az ügyeket, amelyek megfelelnek a decemberi párthatározatnak. 257 MOL XIX. A.2 q-4G-920/l957. 85
