Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

1. rész: Történelmi háttér - I. Fejezet. Az egyház és a kommunista párt, avagy küzdelem a lelkekért

Nem tévedett Mindszenty, amikor összegzi a „békepapok” szerepét és káros hatását162 és az AEH nyílt ellenőrzését a, a püspöki hivatalok tényleges vezeté­sét. Fontos megállapítás az is, hogy a kitüntetések osztásánál az egyháznak és a hitéletnek okozott ártás163 volt a mérce. A források maradék nélkül igazolják a prímás elkeseredett szavait: „Aki a helyzetet nem közvetlen közelről ismeri, az képtelen hű képet alkotni magának erről a megalázó és perverz helyzetről....”164 Amikor a kővetkezőkben feltárjuk a legújabb kutatások eredményeit, a ,, Fekete hollók ”, ,, Missio" és a ,, Canale” fedőnevű állambiztonsági dossziék anyagát165 meggyőződhetünk arról is, hogy a prímás megállapításai lényegében igazak 1957-1965 közötti időszakra is! Változott-e a hatalmat kizárólagosan gyakorló kommunista párt ideológiája, a vallással és az egyházakkal kapcsolatos felfogása a forradalom után? Anélkül, hogy végigtekintenénk valamennyi ide vonatkozó forrást, vizsgál­juk meg az MSzMP PB 1960. március 1-jei üléséről készült jegyzőkönyvet166: „Jelentés a vallásos világnézet elleni harcról és a vallásos tömegek közötti felvi­lágosító és nevelő munka feladatairól hozott határozat végrehajtásáról'’ (Gás­pár Sándor előterjesztésében - betű szerint idézzük): „...Nálunk a kérdéssel fog­lalkozó elvtársak egyöntetű megállapítása, hogy az atheista propaganda - leg­alább is Budapesten - még ilyen helyet nem foglalt el a pártmunkában, mint az utóbbi 2-3 évben, különösen a politikai Bizottság idézett határozatának megje­lenése óta... Nem eléggé diferenciált (sic!) még az atheista propaganda... Másik dolog, hogy nem elég korszerű az atheista propaganda. Jelenleg kizárólag Kautczkira (sic!) támaszkodva végezzük167 ezt a munkát, pedig korszerűbbé kell tenni... Különösen olyan területeken jelentkezik a kérdés élesen, ahol a val­lásos ideológia és világnézet újratermelődik. Pl. az egyetemistáknál. Itt már a ré­162 Emlékirataim p.430-432. 16j Emlékirataim p.433. 164 Emlékirataim p.434. 165 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 0-12147/1-10 és 0-12202/1-10 köteteiből készült válogatás. A Canale dosszié 16 kötetből áll, 1961-1966, illetve 1971-1973 kö­zött keletkezett iratok gyűjteménye. Az objektum dossziét 1961. október 16-án kelt határozattal nyitották meg. A Canale 3-A dosszié (a titkos tárgyalás valamennyi pontját taglalja) Uo. 4. dosszié p. 108-124 (a püspöki kinevezésekről) és Uo.3-A dosszié p. 378-381 (Operatív terv 1963. május 2.) Casaroli látogatásának ügynöki ellenőrzésén 16 ügynök dolgozott. 166 MOL. VII. 188. f. 5. 172. ő. e. Az idézet betű szerinti. 167 Valójában az 1959-ben megjelent Jaroszlavszkij: A kommunizmus és a vallás c. könyve is jelentős szerepet játszott. 54

Next

/
Thumbnails
Contents