Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
1. rész: Történelmi háttér - I. Fejezet. Az egyház és a kommunista párt, avagy küzdelem a lelkekért
Dekrisztianizáció Magyarországon Csapda, avagy> „a nagy megtévesztés ” A vesztett háború eredményeként Magyarországon csaknem teljes elit-váltásra került sor. Anélkül, hogy most egyenként megvizsgálnánk a nem kommunista erők álláspontját, megállapíthatjuk: valamennyien a progresszió hitével és várakozásával tekintettek az elkövetkező időszak elé. Ez a várakozás és hit élt olyan konzervatív gondolkodású tudósokban is mint Szekfű Gyula58. Mit hitt el ez a kiváló tehetségű tudós? Mindezt a tőle megszokott alapossággal előadta utolsó könyvében a „Forradalom után”59című munkájában. A ,, barna pogányságot" kemény (és igazságos) ítéletben elmarasztaló történettudós, a Szovjetuniót olyan „nagylelkű” hatalomként állítja a magyar társadalom elé, amelynek nincs szándékában proletárdiktatúrát teremteni Magyarországon. Ez Szekfű szemében „történelmi tény”60. A szovjet viszonyok megismertetése (az egy pártrendszer61, a magántulajdon62) s kiemelten a vallásüldözések előadása kísértetiesen egybevág a későbbi „állam és egyház szükségszerű szétválasztása” marxista formulával, miként azt a szovjet enciklopédiák nyomán készült magyar tankönyvekben olvashatjuk.63 A tények katasztrofális félreismerése arról írni 1947-ben Magyarországon, hogy „Sztálin éleslátását” igazolja a templomok megnyitása: „A helyzetet Sztálin világos pillantása ismerte fel, ő vonta le annak konzekvenciáit is. Az alkotmányba bekerült a vallás szabadsága, egyúttal az egyháznak teljes elválasztása az államtól és iskolától,”64 s nem kevésbé tragikomikus olvasni: „A sokféle nemzetiség életét a legliberálisabb nemzetiségi törvény szabályozta, eo JO Szekfű Gyula (Székesfehérvár, 1883. május 23. - Budapest, 1955. június 29.) történész, akadémikus. Az Eötvös Kollégium tagja. Történelem-német-francia szakos tanári diplomájának megszerzése után 1908-tól a bécsi Udvari Kamara Levéltárban, majd az Állami Levéltárban dolgozott. 1916-tól egyetemi magántanár, 1924-től nyilvános rendkívüli tanár, 1925-től Budapesten a magyar történelem tanszék vezetője, nyilvános, rendes tanár. Kutatási területe az újkori magyar történelem. 1925-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1941-től akadémikus. 1942-ben a Magyar Történelmi Emlékbizottság elnöke. 1945-ben a Nemzetgyűlés tagja, haláláig országgyűlési képviselő. 1946-1948 között Magyarország moszkvai nagykövete. 1954- től a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja. 39 Szekfű Gyula: Forradalom után (Cserépfalvi én. /1947./) 60 Szekfű: id. mű p. 84. 61 Uo.p.133-135. 62 Uo. p. 140. 63 Uo. p.151-153. 64 Uo. p. 152. 29
