Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

Névmutató

Bf .1.854/1966. nyomozati iratoknál levő bírságolási béroakhnyv adatai igazolják. A vádlott a beismerő vallomáséban ugyancsak azt adta elő, hogy vina« autózása közhon a kolauznő mogblroágol»­­ta, mórt a havi bérlet« nem volt érvónyea. A vádlott a beismerő vallomásában előadta, hogy a sértettel folytatott dulakodás közben ruházata sáros és véres lett, kalapja leesett és a sötétben a helyszínen maradt, egyik ci­pőjének a talpa levált. Hóthdeutsch György tauu, - akivel a vádlott másnap reggel Szombathelyről Szontgotthárdra való megismételt utazása közben a vonaton találkozott - vallomásában előadta, hogy a vádlott külseje zilált, a 1ódonkabátja sáros és véres volt, kalap nem volt a főjén, és egyik cipőjének a talpa le volt válva. A Brenner János sértett megölésének helyszínén maradt kalap­ban a védlott"-volíL.munkatársai közül kihallgatott tanuk több­sége határozottan féítfimorte - nyolc megszemlélésre tett hasonló kalap között - a vádlott kalapját, és maga a vádlott is úgy nyilatkozott, hogy ez a kaién ugyanolyan mint a cselekmény el­követésekor altala viselt kalap. Figyelemre méltó, hogy a vádlott a legelső rendőrségi meg­hallgatása eorén, amikor még nem. gyanúsítottként hallgatták ki, azt adta olö, hogy kalapot soha nőm viselt, hanem állan­dóan hajadonfővel járt, Ekkor a vádlott mar ssjtatto, hogy a gyanú ráterelődött, és -.mint későbbi nyilatkozatában ö-őadta e vallomáséval az volt a célja, hogy magéról & gyanút elterel­je. A vádlottnak azt a vallomását azonban, hogy kalapot nem viselt, tanúként kihallgatott volt munkatársai határozottan megcáfolták. A vádlottnak a Szombathelyre való visszautazását beismerő vallomáséval összhangban van az a nyomozati vallomása is, hogy a sértett személyi igazolványát a WG kagylón kérésziül a vonatból kidobta. Ez a vallomása egyben logikus magyaráza­tot ad arra a körülményre, hogy a sértett személyi igazolvá­nyát másnap kora reggel Szentgotthárdiéi kb. 40 km. távolság­ban találták meg a vasúti, töltésen; viszont e tény alátámaszt­ja a vádlott beismerő vallomását. A vádlottnak a fentiekkel ellentéte« előadását és az első­fokú tárgyaláson előterjesztett védekezését a lefolytatott bizonyítás eredménye megcáfolta. A vádlott a nyomozás során először - még nem gyanúsítottként történt meghallgatása során - azt adta elő, hogy a vonaton, miközben Szentgotthardra utazott, az elfogyasztott italtol Magyar Országa» X X- $ ~ h-frOZ.-/9(9 O Levéltár_____j ' yg'Cf G452675/Siné-245

Next

/
Thumbnails
Contents