Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
2. rész: A Brenner-ügy a hatóságok előtt - III. Fejezet. A perek
A bíróság e körben semmit sem tett annak vizsgálatára, hogy az objektív adatok, mennyire támasztják alá, vagy cáfolják a beismerő vallomásokat. Erről fentebb már részletesen szóltunk;- a beismerő vallomások elmélyült elemzésére. A vádlott beismerése koránt sem egy, az objektív adatokkal egybevágó következetes vallomás, hanem számos - a nyomozóhatóság elvárásainak egyre megfelelőbb módosítással - kialakított történet. A már bírálat tárgyává tett részleteket (pl. kalap felismerése) nem kívánjuk megismételni. Hivatkozunk ugyanakkor a templomkulcsokra nézve tett vallomásra457. A vádlott előbb úgy nyilatkozott, hogy azt a Rába folyóba dobta a kulcsokat a zsebkésével együtt. Később „egész pontosan meghatározta, hol dobta el a kulcsokat, ahol azt ifj. M. Imre tanú valóban megtalálta.”458 A vádlott arra hivatkozott, hogy a tanútól tudott a kulcsok helyéről. M. cáfolta, miszerint beszélt volna Kóczánnal a kulcsokról. A bíróság ezt elfogadta. M. tanú vallomása azonban koránt sem fogadható el feltétel nélkül. A két fiatalember ismerte egymást és nem egyszer beszélgettek. Éppen a falut felzaklató eseményről - amelynek M. személye éppen az által vált érdekessé, mert megtalálta a kulcsokat - ne beszéltek volna? S mihez köthető M. Imre emlékezetének pontossága, amikor évek múltak el a gyilkosság és a Kóczán elleni eljárásban történt kihallgatás között? Figyelemmel arra, hogy a rendőrség a tanúkkal szemben koránt sem az eljárásjogi törvényekben meghatározott módon lépett fel, - s az időmúlás is igen jelentős - M. pontos emlékezete több mint elfogadhatatlan. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését - mi szerint a gyilkosság egyes részleteit „azért tudta megtenni, mert igen sokat hallott Brenner meggyilkolásának körülményeiről...”459 460 Az ítéletnek ez a megállapítása önmagában ugyancsak kérdéses, mert semmivel sem cáfolja meg a vádlott nagyon is valószerű állítását. Kóczán védője is felvetette - teljes joggal - a bíróság előtt, hogy Kóczán beismerése sem ér többet, mint annak idején Tóka Ferencé46(>. Láttuk Tóka esetében a beismerés súlyos - bűncselekményt is megvalósító - kényszer alatt történt. Mi a biztosíték, hogy ugyan az a rendőrség, ugyan olyan politikai környezetben Kóczán esetében nem él meg nem engedett eszközökkel és nem kényszerítette az újabb gyanúsítottat a beismerő vallomásra. 1990-ben azután Kóczán számolt be kihallgatásának körülményeiről: „Egy hónapig magánzárkában voltam, nem szólt hozzám senki. Csak azután 457 **** p -)-) 458 Uo. 459 **** p 21 460 **** p 27. vő. még: ***** p.7.
