Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
Bevezető
Bevezető A kereszténység első századaiban igen gyakran megtörtént, hogy Krisztus papjai vértanúságot szenvedtek. Szent István első vértanú után hosszú sor következett, nagy részük nevét ma is a századok homálya fedi, így nem ismertek a történetírók előtt sem. Az egyház Mindenszentek ünnepén emlékezik meg róluk. Igen hosszú azok sora „akik a nagy szorongattatásból jöttek, és ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében”1. A „nagy szorongattatás” - úgy tűnik - minden történeti korban jelen volt, így a különösen véres XX. században is. A civilizáltnak mondott Európa közepén a második világháborút követő szovjet érdekszféra övezetében a katonai megszállás kezdetétől a megszálló erőkre támaszkodó és őket maradéktalanul kiszolgáló kommunista vezetők megkezdték a látszólag elfogadott demokrácia és az emberi szabadságjogok felszámolását, majd a kizárólagos hatalom megszerzését követően nyílt terrort alkalmaztak a polgári társadalom szétrombolására és a diktatúra megszilárdítására. Ennek a politikának — Mindszenty József2 bíboros hercegprímás hibátlanul látta az egész folyamatot - része volt - szovjet mintára - az egyház felszámolása, a kereszténység megsemmisítése, végső soron az Istenbe vetet hit minden formájának kiirtása. Erről a kommunista ideológia és a politikai gyakorlat - mint látni fogjuk a források tükrében - nem mondott le a rendszer összeomlásáig. 1 Jel. 7,14 9- Mindszenty József [Pehm József] (Csehimindszent, 1892. március 4. - Becs, 1975. május 6.) 1903-ban Szombathelyen kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd ugyanitt a papnevelő intézet hallgatója lett. 1915-ben szentelték pappá. Felsőpatyi káplán, majd 1917-től Zalaegerszegen középiskolai hittanár. 1919. február 9-én a Károlyi-kormány főispánja utasítására letartóztatták, a kommün alatt szülőfalujába internálták. 1919 augusztusában visszatért Zalaegerszegre, ahol is októbertől plébános, 1921-től kerületi esperes. 1924-ben megkapta a c. pornói apát címet, 1937-ben XI. Pilis pápa pápai prelátussá nevezte ki. A közéletben konzervatív, legitimista meggyőződésű, s mint ilyen fellép a nemzetiszocialista szervezetek ellen és bírálta Horthy kormányzóságát is. 1944-ben XII. Pius veszprémi püspökké nevezte ki. Tiltakozott a nyilasok zsidóüldözése ellen, ezért 1944. novemberében letartóztatták, és Sopronkőhidára hurcolták. 1945. augusztusában a hadifoglyok, a kitelepítések, a magyar kisebbség és az emberi jogok biztosítása érdekében szólalt fel, tiltakozott a vallásoktatás és az iskolák államosítása ellen. A kommunista vezetők koncepciós pert terveznek ellene, 1948. december 16-án letartóztatták, majd életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1955-től Piispökszentlászlón, majd Felsőpetényben tartották őrizetben. 1956. október 30-án a kormány utasítására páncélosok kiszabadították. Elfoglalta Budapesti székhelyét, felfüggesztette a békepapi vezetőket, felvette a kapcsolatot a Nagy Imre kormánnyal és november 3-án rádióbeszédet tartott. November 4-én az USA nagykövetségére menekült, ahonnan csak 1971. szeptember 28-én távozhatott. Rómában, majd Bécsben élt és a külföldön élő magyarok pasztorációjáva! foglalkozott, valamint közzétette emlékiratait. Az ellene folyt pert 1990-ben semmissé'nyilvánították, hamvait Máriacellből 1991-ben hozták Magyarországra és helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilika kriptájában. 9
