Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A harmadik fogság valódi okai

mellett az egyetlen polgári párt, a kisgazdapárt. A katolikusok kénytelenek voltak a kisgazdapártot támogatni anélkül, hogy beleszólási joguk lett volna a pártvezetőség összeállításába. Mikor ez a párt 57,7 százalékos többséggel megnyerte a vá­lasztásokat - orosz nyomásra és a gyenge pártvezetőség ma­gatartása folytán - kénytelen volt a miniszteri tárcákat a marxistákkal ötven-ötven százalékban megosztani. A moszkoviták ezt a kikényszerített politikai helyzetet sze­rették volna egyházpolitikai vonalon is kihasználni, főként az iskolai hitoktatás és az ifjúsági egyesületek megszüntetése és nem utolsó sorban a katolikus iskolák államosítása érdekében. Mindszenty bíborosnak három éven át sikerült ebben a ked­vezőtlen politikai rendszerben, a heves támadások és rágalma­zások közepette is megvédeni az egyesületeket, a hitoktatást és az iskolákat.18 1947 őszén azonban választási csalásokkal és visszaélésekkel, de főként az ellenzéki pártok erőszakos rendőrségi üldözésé­vel létrehoztak egy olyan koalíciós kormányzatot, amellyel 1948. június 16-án meg tudták szavaztatni a katolikus iskolák államosítását. Ezzel azonban valóságos kultúrharc kezdődött. Mindszenty bíboros természetesen védekezett az utolsó pilla­natig. Országos tiltakozást szervezett, amely során bebizonyo­sodott, hogy az államosítás a nép túlnyomó többségének aka­rata ellenére történik. Egyidejűleg ugyanezt sikerült megis­mertetnie a külföldi sajtóügynökségekkel is.19 Nem is kétséges, hogy az iskolákért folyó harc idején hatá­rozták el Budapesten és Moszkvában a bíboros mielőbbi elhall­gattatását. 92

Next

/
Thumbnails
Contents