Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A harmadik fogság valódi okai

hogy nem tudták sem félrevezetni, sem megfélemlíteni. Kö­szönhető ez a bíboros rendíthetetlen szilárdságának, és törté­nelmi ismereteinek. Mint kiváló történész világosan átlátta az 1918 óta tartó oroszországi egyházüldözéssel kapcsolatos ese­ményeket, és áttekintette azt a bőséges irodalmat is, amely a bolsevisták ukrán görög-katolikus egyház elleni intézkedései­ről szóltak. Ismerte Marx és Lenin könyveit és semmi kétsége sem volt afelől, hogy a kommunisták szó szerint veszik a marxi-lenini tételt: minden egyes vallást a polgári reakció szer­vének kell tekinteni, ezért azt minél előbb meg kell semmisí­teniük. Persze Mindszenty bíboros ismerte azt a lenini tételt is, hogy a kommunista párt „vallásellenes akcióit időnként alá kell rendelnie fő feladatának". Ezért ajánlotta Lenin a pártvezetőknek, hogy bizonyos esetekben, amikor például papokat vagy val­lásos embereket akarnak megnyerni célkitűzéseiknek, hallgas­sanak arról, hogy harcos ateisták. A magyar kommunisták kezdeti magatartása is ennek a le­nini szabálynak felelt meg. Amíg kíméletlenül folytatták har­cukat a polgárság ellen, óvatosan kerülték a tömegek vallási érzületének megsértését. Még a Vörös Hadsereg katonái is uta­sítást kaptak, hogy kíméljék az egyházi intézményeket és sze­mélyeket. A magyar kommunista párt pedig kezdetben utasí­totta helyi csoportjait, hogy brigádokban vegyenek részt egy­házi épületek újjáépítésénél, menjenek el minél nagyobb szám­ban és pártjelvényekkel az istentiszteletekre és körmenetekre, igyekezzenek jó viszonyt ápolni a papsággal, járuljanak a szentségekhez. Természetesen nem is kell mondanom, hogy csak nagyritkán akadt egy-egy tapasztalatlan lelkipásztor, aki örült a kommunisták buzgóságának. 90

Next

/
Thumbnails
Contents