Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
A második fogság
Hitler ezen a nyáron rendelte el, hogy a magyar kormány is deportálja a zsidókat, ami ellen a püspöki kar - leginkább Apor Vilmos és Mindszenty József püspökök fellépésére - erélyesen tiltakozott. Ezért állt oda szinte egy emberként az egész magyar klérus az üldözöttek mellé, amelyről félreérthetetlenül tanúskodik a zsidó ügyek kormánybiztosának egy minisztertanácsi jelentése: „A zsidóság mentésében sajnos első helyen állnak a keresztény hitfelekezetek minden rangú és rendű lelkészei. A közbenjárás még soha ilyen nagy méreteket nem öltött, mint éppen ma. A lelkészek a keresztény és a felebaráti szeretetre hivatkozva végzik a zsidóság mentési akcióját.''2 A drámai események egymást érték, őszre az ország kétharmada hadszíntérré változott. Horthy kormányzó bizalmas úton kísérletet tett a háborúból való kilépésre. Amikor Hitler ezt megtudta, a kormányzót elfogatta, és 1944. október 15-én puccsszerűen átjátszotta a hatalmat a nemzeti szocialistáknak, akik vakon követték a német nácik minden parancsát. Közben fosztogatva, nőket megbecstelenítve, a polgári lakosság körében is gyilkolva vonult Budapest felé a Vörös Hadsereg. A kommunizmustól való félelem tízezreket űzött nyugatra. És ebben a szorult helyzetben a nyilas kormány kiadta az öngyilkos jelmondatot: „Megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk!" A Gestapo közben túszokra vadászott. Megtudtam, hogy engem is őrizetbe akarnak venni, ezért Veszprémbe utaztam a légvédelemnél szolgáló öcsémhez, hogy mint legközelebbi hozzátartozómmal megbeszéljem vele a helyzetemet. Az alakulatnál azonban nagy meglepetésemre senki sem tudta, hogy hol van a testvérem. Izgatottan mentem át Mindszenty püspökhöz, aki jól ismerte őt. Mindketten azt feltételeztük, hogy öcsém a rendszer ellen fakadhatott ki. Szerencsére a püspöki 67
