Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A második fogság

sikerült kiszabadulni a kommunisták fogságából és Zalaegerszegen szép hitéletet teremteni. A levél végén még egyszer visszatért az 1919-es fogságra, és azzal zárta sorait, hogy a püspöki székben talán még az előbbieknél is nagyobb szenvedések várnak fiára. Ezzel kapcsolatban arra kérte - ha e sötét napok bekövetkeznének - nagy és szent hivatása teljesítésében Jézus szavai vezéreljék és erősítsék őt: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért.”

Az új veszprémi püspök székfoglalása hazánk egyik legsúlyosabb történelmi pillanatában történt. A nácik Hitler parancsára egy héttel korábban, 1944. március 19-én megszállták az országot, hogy rákényszeríthessék háborús terveiket. Az angolszász hatalmak viszont erre azzal válaszoltak, hogy rendszeresen bombázni kezdték a magyar városokat és ipartelepeket. Mindszenty heves bombatámadások közepette tette meg első főpásztori útjait a hatalmas egyházmegyében. Helyszíni szemlék és helyi tárgyalások során akart ugyanis gyors döntéseket hozni olyan nehéz kérdésekben, hogy hol van szükség új lelkészségre, iskolára vagy valamilyen más egyházi intézményre. Egyházmegyéjében e tekintetben a helyzet nem volt kielégítő, mivel halálesetek és áthelyezés miatt hat év alatt négy főpásztor váltotta egymást.

Mindszenty sokat foglalkozott a papsággal, lelkigyakorlatokat, rekollekciókat és lelkipásztori tanfolyamokat szervezett számukra egyházmegyeszerte. Hosszú bérmautakat tett, s ezeken ellenőrizte a plébániavezetést és a hitéletet. Papjai figyelmébe ajánlotta az intenzív szegénygondozást, a házapostoli intézmény működtetését és a rendszeres családlátogatást. Elvárta, hogy a templomok tiszták, jól karbantartottak legyenek, a papok jó szentbeszédeket mondjanak, és mindig ott legyenek a súlyos betegek mellett.

— 66