Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Az édesanya című könyv harmadik kiadása

Természetesen először az előszóból olvastam azt a szép vallomást, amelyet fent már idéztem. Különösen megmaradt bennem, amit fia vallomásáról megjegyzett. Azt mondta, hogy az előszóban róla írt sorok valóban szépek. Leginkább azonban az tetszik neki, hogy a fia nem neki, hanem Istennek fejezi ki háláját. Anyát és gyermeket valóban Isten ad egymásnak, és ha életük szeretetben fonódik össze, azért őt illeti a hála - fejezte be meggyőződéssel.

Azután a következő sorokat olvastam neki: „Szoknyás vitéz korunkban a partról ütemesen beugráló békahaddal magunk is belelendültünk a kenderáztató tavacska kellős közepébe. A vasabroncs nyakba és létrafokba szorul egyszerre, és mi lógunk és bömbölünk. Ezzel jelentjük be igénylésünket a segítő kézre. És anyánk... bejön a kenderáztatóba és szalad az abroncsvágó fekete kovácsért.''6- Ezek az esetek valóban vele történtek meg. Jól írja szegény fiam, hogy ezen ma már nevetünk, de akkor nagyon megijedtem. Eleven, jó kisgyerek volt a fiam. Sok örömünk volt benne.

Azután felütöttem ezt a részt: „Az anyák is tanulnak és tanítanak. Engem ministrálni az édesanyám tanított meg. Krisztus kínszenvedéséről szóló hosszú leckét vele tanultam. Az öreg hitoktató káplán egy hatosát, az első iskolai jutalmat, segítségével nyertem meg. Az anya megtanulja utánozni a gyermeke írását, és amikor az elálmosodik, folytatja a feladatot.''7

Ehhez meg azt fűzte hozzá, hogy csak az elején tanítgatta. A fia szeretett iskolába járni, és a tanító végig elégedett volt vele. Nagyon boldog volt, amikor először látta ministrálni.

Utána a Mindszenty diákéveiről szóló részeket is felolvastam, melyek során megállapítottam, hogy majdnem minden diákélménye édesanyjához fűződik, és édesatyját alig említi. Megkérdeztem, hogy ennek mi az oka.

55