Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Részletek Palágyi Andrea nővér naplójából
akit elfogatásuk után úgy megvertek a vallatok, hogy háromhónapos terhessége megszakadt. Egy-egy arc jelenik meg előttem, egy-egy élet, amely nem úgy sikerült, ahogyan elképzelték. Lehet-e határozottan állítani, hogy valóban mindig csak az a bűnös, aki börtönben van? A legnyomasztóbb emlékem az maradt ebből az időből, amikor egyszer új zárkába helyeztek és a régebben ott lakó néhány rabnő közölte velem, hogy ablakunk a börtönnek arra az udvarára nyílik, ahol kedden és pénteken hajnali öt óra körül a kivégzéseket szokták végrehajtani. Mivel emeleten voltunk, ablakunkból nem lehetett az akasztófát látni, de sokszor felébredtünk ezeken a reggeleken, figyelve az udvarról hallatszó hangokat és a jövésmenést. Ilyenkor imával igyekeztem segíteni az elítélteknek. Egyszer egy tizennyolc éves fiút kísért az őr a siralomházból, aki egy évvel azelőtt embert ölt, de a törvény csak nagykorúságának elérése után engedte meg a halálos ítélet végrehajtását. Politikai foglyokat is végeztek ki. Ezek az élmények nagyon segítettek annak átélésében, hogy mindennek a világon csak annyi a jelentősége, amennyiben az örök élet szempontjából maradandó. Amit nem vihetünk magunkkal, ahhoz nem érdemes ragaszkodni. És mindig készen kell lennünk a számadásra. A karácsonyestét igyekeztünk meghitté tenni. Akkor tízen dolgoztunk a börtön mosodájában, köztünk egy kórházi betegápoló ferences nővér, akit feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt két és félévi szabadságvesztésre ítéltek. Neki küldtek rendtársai élelmiszercsomagban egy fenyőgallyat és egy betlehemes képeslapot. Az ünnepi vacsorát a mosodába adták nekünk, s az őrök megengedték, hogy két asztalt, melyeken máskor a kimosott ruhát szoktuk tárolni, összetoljunk, és 261
