Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Részletek Palágyi Andrea nővér naplójából
egyik csepeli gyárban. Egy másik utcaseprő alkalmazott volt. Mindkettő tanári oklevéllel. Nyugaton élő nővéreink is hívtak bennünket: ha vállaljuk az útlevél nélküli határátlépés kockázatát, folytathatjuk náluk szerzetesi életünket. Hozzám is érkezett ilyen üzenet. így indultunk el hárman nővérek az üzenethozóval. A Dunán éjszaka jutottunk át a szomszéd államba. Néhány nap várakozást követően, miután vezetőnk még tizenhat nyugatra készülő embert gyűjtött össze, elindultunk az osztrák határ felé. Rajtunk kívül egy idős házaspár leányával és ötéves unokájukkal, egy asszony tizenkét és tizenöt éves leányaival, egy házaspár tizennyolc éves fiával, egy fiatal pár egyéves kisfiával - akinek altatót adtak, hogy csendben legyen - és még néhány ismeretlen ember igyekezett szabad földre. Sötétedés után indultunk a város széléről. Kellemetlen meglepetésünkre a mezőket, szántóföldeket friss hó borította. Vezetőnk szerencsére nem tévesztette el az utat. Többnyire egymás után mentünk vagy kettesével, a végtelennek tűnő éjszakában, a vezető mindig elöl. Időnként távoli kutyaugatást hallottunk, olyankor megálltunk, kétszer le is kuporodtunk a földre, nehogy a lakosok vagy a határőrök észrevegyenek. Nem sokkal éjfél előtt lehetett, amikor egy hármas szögesdrótkerítéshez érkeztünk. Vezetőnk széjjelhúzta a drótokat, egyenként átsegített mindnyájunkat. Nemsokára vasúti töltés keresztezte utunkat. Átmászva rajta pihentünk néhány percet, mert a mélyen felszántott rögök között nagyon fárasztó volt az előrejutás. Tíz perc múlva Ausztriában leszünk - mondta vezetőnk, mutatva a falut, amelynek lámpái a távolban fénylettek. Maradék erőnket összeszedve újra elindultunk. Vezetőnk előresietett, hogy az osztrák határőröket megkeresse, akiket állí-254 —