Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Levél a bíboros édesanyjához

előttem: Budapesten és az ország nagyobb városaiban munkások és diákok harcban állnak az államvédelmi alakulatokkal és az orosz hadsereg egységeivel.

Különben ott voltak már a határon az összes európai népek képviselői. Ott nyüzsögtek az újságírók, a hírügynökségek és a világlapok tudósítói a rádiótársaságok embereivel együtt. Csoportokba verődve izgalommal és nagy rokonszenvvel tárgyalták a hazulról érkező híreket. Ott láttam a segélyszervek vezetőit, akiknek intézkedésére már a második napon szünet nélkül hatalmas mennyiségben szállították a teherautók az ott felállított raktárakba a kötszert, az orvosságot, a ruhát és élelmet.

Sok honfitársammal ott maradtunk a határon és munkacsoportokat alakítottunk. Mi készítettük a csomagokat, mi raktuk meg a hazainduló teherautókat és mi továbbítottuk az ország belsejéből érkező kérelmeket az osztrák, a belga, a német és a többi nemzet segélyszerveinek. A budapesti jelentések alapján mi tájékoztattuk hitelesen a sajtó embereit a politikai és katonai helyzetről. Mi voltunk az éjjel-nappal rendelkezésre álló személyzet. Alvásra, pihenésre alig gondoltunk, de különben úgy vergődtünk óráról órára a szorongás és reménykedés között, hogy álom egyszerűen nem is jött a szemünkre.

Ebben az izgatott lelkiállapotban hallottam október 30-án délután a hírt, hogy a győzelemhez közeledő forradalmi kormány a fővárosba kéri a bíboros urat. Nem örültem a hírnek, mivel feltételeztem, hogy őeminenciája még mindig a kommunisták fogságában van. Féltem attól, hogy a forradalmi kormány felhívása ürügyül szolgál majd az országból való elhurcolására. Egész éjjel gyötört ez a gondolat. Csak hajnalban nyugodtam meg, amikor a bécsi rádió azt jelentette, hogy a prímás

225