Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
A „megegyezés"
Ha már nem korábban választottuk a harc helyett a megbékélés útját, legalább most szeretném segíteni a béke ügyét. Ma már látom, hogy a problémákat csak az egyik oldalról szemléltük és nem igyekeztünk a magyar demokrácia problémáit megérteni. Szeretném, ha a püspöki kar a kormány felé megbeszélést kezdeményezne. Szeretnék magam is segíteni. Ahogy január 29-én az Igazságügyminiszter Urnák írtam, az állam és az Egyház közt a komoly és igazságos megegyezést mindaddig időszerűnek és sürgősnek tartom, amíg az létre nem jön. Én már most szeretném a tőlem csak lehetséges módon elősegíteni az állam és az Egyház megbékélését. Jelen levelemet megküldöm az egri érsek úrnak is. Fogadja Excellenciád őszinte tiszteletadásomat. Mindszenty József A főpásztorok ezzel a második hamisított Mindszenty-üzenettel31949. február 18-án foglalkoztak és leszögezték, hogy a kormánnyal csak az Apostoli Szentszék engedélyével tárgyalhatnak. A kommunisták természetesen nem számíthattak arra, hogy a Mindszenty-per után a Vatikán szóba áll velük, ezért nyúltak egy év múlva olyan erőszakos eszközhöz, mint a szerzetesrendek nyílt és durva üldözése, amellyel tárgyalóasztalhoz kényszeríthették a püspököket. Persze a közben elmúlt egy év alatt sem szünetelt az egyházüldözés. Több vallásellenes intézkedés született, köztük az egyik a kötelező hitoktatás felszámolása volt. Ezt annak ellenére hajtották végre, hogy egy évvel korábban, az iskolák államosításakor törvényben biztosították minden alsó- és középfokú tanintézetben a kötelező hitoktatást. A katolikus tanintézetek elleni támadásaik idején Mindszenty prímás többször is utalt arra, hogy a marxisták azért törekednek a egyházi iskolák 186