Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Látogatás a fegyházban

mészetesen nem mehetett velük, hanem visszajött a Délibáb utcába, hogy beszámoljon a szokatlanul előzékeny fogadtatásról. A prímás anyja azt gondolta, hogy - amint előző látogatásai alkalmával történt - ezúttal is a Gyűjtőfogházba viszik. Kissé meg is lepődött, amikor megállapította, hogy más irányba indultak el, és amikor észrevette, hogy távolodnak a belvárostól keleti irányba, az egyik külvárosi utcában meg is kérdezte a mellette ülő AVH-stól, hogy Vácra viszik-e őket. Kísérői azonban úgy viselkedtek, mintha nem hallották volna a kérdést, és nem válaszoltak. Később, amikor már elhagyták a fővárost, közel hajolt a női AVH-shoz, és úgy kérdezte: Ugye, kérem, Vácra megyünk? De erre a második kérdésre is csak mély hallgatás volt a válasz. A két autó valóban Vácra tartott, és ott befordult a fegyház udvarára. A főépület előtt álltak meg, onnan vezették fel Mindszenty bíboros két látogatóját egy harmadik emeleti fogadószobába. Ott leültették őket, de csak keveset várakoztak, mivel hamarosan nyílt a szemben lévő ajtó, amelyen Mindszenty bíboros prímás lépett be egy őr kíséretében. Boldogan köszöntötték egymást. A prímás gyengéden és nagy szeretettel átölelte édesanyját, és békecsókot váltott Dudás püspökkel. Az őr tudomásukra adta, hogy először a prímás édesanyja kapott engedélyt harminc perces beszélgetésre, és annak végén a gyónásra is rendelkezésre áll majd tizenöt perc. Dudás püspöknek át kellett mennie egy szomszédos szobába, de az őr ott maradt, hogy ellenőrizze társalgásukat. Most történt meg első ízben, hogy a fogoly bíboros is leülhetett és nem állva kellett beszélgetnie édesanyjával, mint minden egyes előző látogatás idején. Amikor például édesanyja az első börtönlátogatáskor, 1949. február 23-án, a jelenlévő őrt arra kérte, hogy a fiának is hozzon egy széket, az azt válaszolta, hogy ezt

— 173 —