Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Elvesztettem az egyetlen fiamat

néhány hetes ún. vizsgálati fogság alatt törékeny és ingatag emberré változtattak. Tüntető tömegek, társadalmi és vallási egyesületek, parlamentek, kormányok, államfők, diplomáciai karok és szinte valamennyi vallás és felekezet képviselője til­takozott az emberi méltóságon esett sérelem miatt. A döbbenet csak akkor kezdett feloldódni csendes részvét­ben és tiszteletteljes hódolatban, amikor az emberek ráeszmél­tek, hogy a magyar bíboros prímás már letartóztatása előtt tudta, milyen kegyetlen sors vár rá a kommunisták fogságá­ban. „Nincs vallanivalóm, és semmit sem írok alá. Ha mégis meg­tenném, az csak az emberi test gyengeségének a következménye, és azt eleve semmisnek nyilvánítom." E sorokat - ahogy korábban már említettem - azután írta, hogy 1948. december 23-án ta­lálkozott félig öntudatlan állapotban lévő titkárával, Zakar Andrással. Meg akarták félemlíteni, de a bátor férfi és a vérta­­núságra is készen álló főpásztor nem ijedt meg, nem jajveszé­­kelt, hanem leleplezte a kommunista kirakatpereket a fent idézett két világos mondattal, és tájékoztatta a világot arról, hogy őt is megfosztják majd a világos gondolkodástól, a sza­bad akaratától, hogy aláírassanak és elmondassanak vele a jel­lemével, múltjával össze nem egyeztethető vallomásokat. Egyesek mély részvéttel, mások csodálattal tekintettek a bí­borosra a kirakatper után. Senki sem tudta, hogy honnan me­rített ennyi lelkierőt ehhez az emberi képzeletet felülmúló áldozathoz. Ha hősi áldozata magaslatáról tekintünk vissza életére - melyet könyvünk előző fejezeteiben vázlatosan mi is áttekintettünk -, észrevesszük, hogy a magyar prímást maga a Gondviselés vezette e rendkívüli küzdelmekkel teli életúton. És Mindszenty ezen a szenvedésekkel teli úton megtorpanás nélkül ment végig. így acélosodtak meg a szenvedések kohó­— 151

Next

/
Thumbnails
Contents