Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A terror a szülői házig ér

zőn már nincsenek munkások - az aratók ugyanis már tizen­egy órakor hazamentek ebédelni kértem a bíborost, hogy si­essünk. Minél előbb szerettem volna a falu közelébe érni. Anélkül, hogy az útirányt megváltoztattuk volna, szaporáztuk lépteinket. A négy fiatalember, akik előző este ott leskelődtek a ház körül, a gabonaföldeken bukdácsolva egészen a temetőig elkísért bennünket. A temetőben először a prímás édesatyjának sírjához men­tünk, aki két és fél évvel azelőtt, 1946-ban halt meg nyolcvan­két éves korában. A szép rendben tartott és friss virágokkal díszített sírhalom a bíboros édesanyjának gondosságáról ta­núskodott. Azután a három korán elhunyt fiútestvére sírját ke­restük fel, akikről a bíboros megjegyezte, hogy korai haláluk­kal nagy fájdalmat okoztak a családnak, leginkább az édesany­jának. Még a temetőben voltunk, amikor meghallottuk a déli haragszót, ezért ott imádkoztuk el az Úrangyalát, majd siet­tünk haza, mert az édesanyja ebéddel várt bennünket. Most is, mint előző este, hárman ültünk az asztalnál. Mind­­szenty prímás tartott tőle, hogy az előző este említett súlyos témára terelődik a szó, ezért egész ebéd alatt az aratásról és a várható termésről kérdezgette édesanyját. Az édesanya szor­galmasan válaszolgatott, és elmondta, mennyire örül, hogy öz­vegyasszony leányai is szép termést takaríthatnak be. Miután befejeztük az evést, kissé szórakozottan megjegyezte:- Ugye, édes fiam, nem volt rossz ez az ebéd? A prímás elmosolyodott. Először rám nézett, aztán nagyon gyengéden kézbe vette édesanyja kezét, és úgy mondta:- Hát tudja, édesanyám, ha nem kérdezte volna, nem mon­danám. Persze a kedves tréfát csak egyféleképpen lehetett érteni: Na­gyon jó volt az ebéd, édesanyám, hálásan köszönjük! — 112

Next

/
Thumbnails
Contents