Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Az anyai szorongás

is ismerte, és mindenkit a keresztnevén szólított. Szórakozásaikról, játékaikról, ártatlan csínytevéseikről is kikérdezte őket, a nagyobbaknál pedig az iskolai élet és főként a bizonyítvány után érdeklődött. Aztán mindig előkerült a nagy kézitáska tele ajándékokkal: könyvekkel, füzetekkel, írószerekkel, érmekkel, játékokkal és cukorkákkal.

Egészen a vacsoráig beszélgetett velük. Miután elmentek, és a plébánossal is megbeszéltük a másnapi miserendet, a következőket mondta:- Örülhet az a pap, akinek a testvéreinél és a rokonainál nagy család van, mert akkor bátrabban és eredményesebben küzdhet a gyermekáldás körül elkövetett bűnök ellen. A gyermek örömforrás a családban és a társadalomban, társaságukban az ember még a maihoz hasonló ádáz időkben is megpihenhet és felüdülhet!

A nyitott pitvarban vacsoráztunk, amely jó hangulatban indult, majd a bíboros édesanyja megemlítette a fia ellen az újságokban és rádióban leírt és elhangzott támadásokat. Mindszenty azzal próbálta nyugtatni édesanyját, hogy már három éve ilyen hangon szólnak róla a marxista lapok és a kommunisták által kisajátított rádió. Nem sikerült azonban megnyugtatnia aggódó édesanyját, aki tisztában volt vele, hogy a kommunisták végleg el akarják távolítani az útból Mindszentyt. Az édesanya örült, hogy fia kiáll a hit és az Egyház védelmében, ugyanakkor féltette is őt. Amikor felkeltünk az asztaltól, féltő gondoskodással kérdezte, nem tudna-e tenni valamit az Egyház és az állam közti nagy feszültség enyhítésére, amivel talán az életét is megmenthetné? A prímáson látszott, hogy átérzi édesanyja szorongását. Hosszan, bátorítóan nézett a szemébe, és különösen gyengéd kézszorítással búcsúzott el tőle.

106 —■>