Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XI. Fej. A második kérésről
merítsék azokat, mik a hívekben a mennyország utáni vágyat és törekvést fölkeltsék, ez élet nyoniorfeljes voltát szemeik elé állítsák s őket arra bírják, hogy körültekintés és megfontolás utján elismerjék ama legfőbb boldogságot és kimagyarázhatlan jókat, melyekkel Istennek a mi Atyánknak örök háza bővelkedik. Mert számiizöttek vagyunk és pedig azon helynek lakói, hol az ördögök tartózkodnak, kiknek ellenünk való gyülölsége semmikép sem szelídíthető ; mert az emberi nem ellen engesztel hűtlenek és kérlelhetetlenek. Hát még a házi s belső harczok, melyeket a test és lélek, az anyag és szellem egymás közt folyton vínak ? melyekben, hogy el ne essünk, szüntelenül félnünk kell; de nemcsak félhetünk, .hanem nagyon is hirtelen eleséstől tarthatnánk, ha Isten jobbjával nem gyáinolittatnánk. Az apostol is, a bajoknak sokaságát érezvén, igy kiáltott föl:1) „Én szerencsétlen ember! ki szabadit meg engem e halálnak testéből.“ V. Mily nagy az embernek nyomorúsága, kitűnik egyéb dolgoknak az emberrel való összehasonlításából ? Jóllehet nemünk ezen szerencsétlensége önmagában fölismerhető, mindazáltal egyéb lények és teremtett dolgok összehasonlításából könnyebben megérthető. Azokban, akár észnélküliek, akár érzéknélküliek legyenek is, ritkán tapasztaljuk, hogy valamely lény tulajdon munkaköréből kilépne, érzékétől, vagy ösztönétől eltérne úgy, hogy az eléje tűzött s meghatározott czélt eltévesztené. Ezt tapasztaljuk a mezei vadaknál, az úszóknál, a madaraknál úgy, hogy a dolog bizonyításra nem szorul. Nemde, ha fölnézesz az égre, tökéletesen igaznak találod, a mit Dávid mondott:2) „Uram a te igéd mennyben örökké megmarad.“ Az ugyanis szakadatlan mozgásban és örökös forgásban van úgy, hogy az Isten által kiszabott törvénytől legkevésbbé sem tér el. Ha a földet és az egész mindenséget tekinted, könnyen belátod, hogy vagy épen semmit, vagy csak igen keveset változnak. De a szerencsétlen emberi nem igen gyakran elesik; ritkán indul helyes gondolatai után s legtöbbnyire félben hagyja és megveti az elkezdett jó cselekedeteket; a legjobb szándék, mely még az imént tetszett, rögtön nem tetszik és azt elvetve, utálatos és veszedelmes tanácsokra vetemedik. *) 469 *) Rom. 7, 24. 2) 118. zsolt. 89.
