Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről

NEGYEDIK RÉSE. I. FEJEZET. Az imáról s főkép annak szükségességéről. I. Hogyan kell Istenhez imádkozni ? A hivő nép üdvére igen szükséges a lelkipásztori tiszt és hivatal betöltésében az ima sürgetése, melynek hasznát és mód­ját sokan nem fogják tudni, ha a lelkipásztor jámbor és hű szorgalommal elő nem adja. Azért a plébános fő gondja arra irányuljon, hogy ájtatos hallgatói megértsék, miért és hogyan kell Istenhez imádkozni. A szükséges imának minden kellékét magában foglalja azon isteni minta, melyre Krisztus Urunk az apostolokat s azok és utódaik által mindazokat, kik a keresztény hitet felveszik, megtanittatni akarta: melynek szavait és értelmét úgy szivünkbe s emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy tétovázás nélkül tudjuk. Hogy pedig a lelkipásztorok útmutatással bírjanak arra nézve, hogy mikép kell a híveket az imádság ezen mód­jára megtanítani, előadjuk itt a szükségesebbeket, — azon Írókból véve, — kiknek e nemben való bő tudománya különösen dicsérte­tik ; a többit, ha szükséges lesz. ugyanazon kútfőkből meríthetik a lelkipásztorok. II. Az ima az üdvösségre szükséges. Először is tehát ki kell fejteni, mily szükséges az ima, melynek törvénye nem egyedül tanácsképen adatott, hanem kö­telező parancs erejével is bir. A mit Krisztus Urunk e szavakkal fejezett ki:1) „Szükséges mindenkor imádkozni.“ Az ima ezen *) *) Luk. 18, 1.

Next

/
Thumbnails
Contents