Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

XIII. Kelemen pápa levele

4

ellenkeznek, abban mindazáltal megegyeznek, hogy a katholikus hit tisztaságát némikép megszeplősitik; két ily ellenség között a legnagyob óvatosság mellet is felette nehéz a mi tanításunkat úgy felállítani, hogy egyik előtt se látszassunk hátrálni, hanem Krisztus mindkét ellenségét egyképen kerülni és kárhoztatni. És néha a dolog olyan, hogy az ördögi hamisság az igaznak némi színével, álczázott hazugságokkal könvnyen leplezi magát, midőn az állítások értelmét csekély hozzáadással vagy változtatással megrontja és a vallás tételét, mely üdvöt eszközlende, néha finom átmenet által halált hozóvá teszi.

Azért ezen sikamlós és szűk ösvényektől, melyeken bukás nélkül alig lehet megállni vagy haladni, óvni kell a híveket, különösen a tudatlanokat és együgyüeket: de nem járatlan utakon kell a juhokat a legelőre terelgetni, még a katholikus hittudósok némely véleményét sem kell eléjök terjeszteni: hanem a katholikus igazságnak legbiztosabb jelét, a tan egyetemességét, régiségét és összhangzását kell kiemelni. Továbbá, minthogy a nép nem mehet1) fel a hegyre, melyre leszállt az Isten dicsősége, és ha a látás határát átlépi, elvesz, a tanítók kötelessége mindenfelől kijelölni a határokat a népnek, hogy azokon kívül, a mik az üdvösségre szükségesek vagy felette hasznosak, egyébről szó se legyen, és a hívek az apostol szavának hódoljanak: „Ne bölcselkedjetek azon túl, mint kell bölcselkedni, hanem bölcselkedjetek józanul.“2)

Ezeket belátván a római pápák, a mi elődeink, minäen gondjukat arra fordították, hogy nemcsak a sarjadzó tévtanoknak minden csiráit az egyházi átok

>) Moz. II. K. 19, 12. 2) Rom. 12, 3.