Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

ELSŐ RÉSZ. I. Fej. A hitről és az apostoli hitvallásról - XIII. Fej. A tizenkettedik ágazatról

121

III. Miért nevezzük ama legfőbb boldogságot örök életnek?

Ama legfőbb boldogságot leginkább azért nevezzük igy, nehogy valaki azt gondolja, hogy az testi és múlandó dolgokban áll, melyek örökké tartók nem lehetnek. Mert maga e szó boldogság nem fejezhette ki eléggé azt, a miről szó van, főkép

minthogy voltak némely álbölcseségtől fölfuvalkodott emberek, kik a legfőbb jót azon dolgokban helyezők, melyek érzékek alá esnek. Mert ezek elenyésznek és megszűnnek, a lioldogság pedig nincs az idő korlátái között, sőt inkább e földiek távol vannak az igazi boldogságtól, melytől legmesszebb távozik az, a ki a világ szeretetén s vágyain csügg. Mert irva van:1) „Ne szeressétek e világot, sem azokat, mik e világban vannak. A ki e világot szereti, nincs abban az Atyának szeretete“; és alább: „E világ elmúlik és az ő khánsága“. A plébánosok tehát gondosan törekedjenek ezeket a hívek elméjébe vésni, hogy a mulandókat megvessék és belássák, hogy ez életben, hol nem

polgárok, hanem jövevények2) vagyunk, a boldogságot el nem érhetjük. Jóllehet már itt is joggal mondhatjuk magunkat boldogoknak a reménység által, ha „lemondván3) az istentelenségről és a világi kívánságokról, józanul, igazán és ájtatosan élünk e világon, várván a boldog reménységet és a nagy Isten a mi Üdvözitő Jézus Krisztusunk dicsőségének eljövetelét“. Mivel ezeket igen sokan, kik4) önmagukat bölcseknek tartották, nem értették és azt gondolták, hogy a boldogságot ez életben kell keresniük, esztelenekké lettek és a legnagyobb nyomorra jutottak. De ezenkívül e szó jelentéséből „örök életet“ azt is megtanuljuk, hogy az egyszer elnyert boldogság soha sem veszthető el, mint némelyek hibásan vélekedtek. A boldogság ugyanis minden javak összege, minden rossz vegyitéke nélkül s mivel az ember vágyait egészen betölti, szükségképen az örök életben áll; mert lehetetlen a boldognak forrón nem kívánnia, hogy ama jókat, miket már elnyert, örökké élvezhesse. Azért ha e bírás állandó és biztos nem volna, szükségképen a félelem igen nagy gyötrelmei szorongatnák.

IV. Az örök boldogság sem szóval, sem emberi észszel fel nem fogható.

Hogy mily nagy lesz az üdvözültek boldogsága, kik a

b I. Ján. 2. 15.17. 2) I. Pét. 2,11. 8) Titk. 2, 12. köv. *) Rom. 1, 22.