Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

ELSŐ RÉSZ. I. Fej. A hitről és az apostoli hitvallásról - XIII. Fej. A tizenkettedik ágazatról

mennyei hazában élnek s hogv azt csak is ők s kivülök senki más föl nem foghatja, eléggé bizonyítják magok a szavak, midőn boldog életről szólunk. Mert ha valamely dolog jelelésére oly szót használunk, mely sok mással közös: könnyen belátjuk, hogy nincs rá szó, mely azon dolgot teljesen kifejezné. Mivel tehát a boldogságot oly szavakkal fejezzük ki, melyek épen úgy illenek a boldogokra, mint mindenkire, kik örökké élnek: ez nekünk érvül szolgálhat arra, hogy valami fensőbb és jelesebb dolog az, hogysem annak értelmét tulajdon névvel teljesen kifejezhetnék. Mert habár a szentírás ezen mennyei boldogság jelelésére igen sok más szót is használ, milyenek: Isten-, Krisztus-, mennyek országa, paradicsom, szent város, uj Jerusalem, az Atyának háza: mindazonáltal világos, hogy azok egyike sem elégséges az ő nagyságának kifejezésére. Miért is a plébánosok e helyen kínálkozó alkalmat el ne szalaszszák, hogy a híveket ama nagy jutalmakkal. melyek az örök elet elnevezéssel jelöltetnek, a jámborság, igazság és a keresztény egély minden kötelmeire buzdítsák. Mindenki tudja, hogy az életet a legnagyobb jók közé szoktuk számítani, miket a természettől veszünk. Már pedig ezen jó alatt leginkább a boldogságot értjük, midőn örök életről szólunk. Ha e silány és ínséges életnél, mely annyi és oly különféle nyomoroknak van alá vetve, hogy igazabban halálnak lenne nlondható, mit sem szeretünk inkább s mi sem lehet sem kedvesebb, sem kellemesebb: mily hévvel, mily erőfeszítéssel kell akkor amaz örök életet keresnünk, mélyben minden rossz nélkül, minden jónak tökéletes és teljes voltát együtt találjuk fel? Mert a szent atyák tanítása szerint az örök élet boldogsága minden bajtól való mentességben és minden jónak elnyerésében áll. A bajokat illetőleg elég világosak a sz. irás bizonyítékai; mert Írva van a Jelenések könyvében:1) „Nem éheznek és nem szomjuhoznak többé, a nap sem éri őket, sem valami hőség“; és ismét:2) „És letöröl Isten minden könyhullatást az ő szemeikről és halál többé nem leszen, sem bánat, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé; mert az előbbiek elmúltak“. A boldogok dicsősége pedig mérhetlen és a tartós öröm és gyönyörök nemei megszámlálhatlanok lesznek. Mivel tehát ezen dicsőség nagyságát elménk föl nem foghatja, sem szivünk semmiképen nem érezheti, szükséges, hogy mi abba, az Urnák örömébe8)

122

l) Titk. Jel. 7, 16. 2) Titk. Jel. 21, 4. 3) Mát. 25, 21.