Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
92 az építést elkezdte, idősebb, még a századforduló hagyományait őrző hazai mesterek vezetése alatt állott. Szoros, de mégsem közvetlen kapcsolatban állott a 12. század első felének délnyugatfrancia építészetével. Hol tanulták a jaki mesterek a jellegzetes délnyugatfrancia felépítési arányok (főapszisz) és faltagolások (északi mellékhajófal alsó része, apsziszok) alkalmazását? Közvetlen kapcsolatra a francia előképek és a magyar emlékek közti több emberöltőt kitevő korkülönbség miatt nem gondolhatunk. Élő műhelygyakorlat átvétele ellen szól ezenfelül még az is, hogy az egyes elemek távolról sem eredeti tisztaságukban kerültek alkalmazásra, és hogy a kőfaragómesterségnek szinte öntudatlanul reprodukált alapismereteihez tartozó formulák a kormeghatározás szempontjából is igen fontos lábazatok, párkányok, oszlopfőtípusok stb. határozottan a későromán lombard-délnémet építészet és a burgundi eredetű cisztercita ízű koragótika formakincséből valók. Ezek az elemek nem magyarázhatók avval a protorenaissance áramlattal sem, amely több helyen (Esztergom régebbi részein, egyes vértesszentkereszti oszlopfőkön) Franciaország más vidékeiről való és élő műhelygyakorlat átvételére valló díszítő motívumok alkalmazásában jelentkezik. A legvalószínűbbnek azt tarthatjuk, hogy a lébényi és a jáki első vezetőmester, esetleg többen is a két műhelyből, láthattak olyan emlékeket, amelyek az itt is alkalmazott jellegzetes arányokat és tagolást mutatták, A 12. század végi és 13. század eleji kereszteshadjáratok korában, midőn a kelet és nyugat közti szárazföldi forgalom Magyarországon át bonyolódott le, akadhattak is ilyen világjáró mesterek. A kereszteshadjáratok okozta népmozgalmak pontos ismerete talán magyarázatot szolgáltatna arra, hogyan kerültek Jákra és Lébénybe távoli és régi francia elemek, Vértesszentkeresztre pedig a nyugati motívumok mellé váratlanul keletiek is. A műhely csakhamar kénytelen volt újabb, részben külföldön, részben itthon korszerűbben képzett munkaerőket felvenni. A második építési szakasz kezdetét az jelenti, hogy ezek az új mesterek számbelileg is túlsúlyba jutnak, és a vezetést átvéve az építkezés eredeti tervét is megváltoztatják. Ezt a mesterutánpótlást három művészeti kör adta. 1. A felsőrajnai későromán keverékstílus és burgundi eredetű koragótika köréből (Worms, Gelnhausen) és főként a bambergi első műhelyből származó mesterekre vall a második szakaszban készült részek díszítése, a főapszisz és a tornyok felépítése. 2. A bonyolultabb szerkezeti feladatok (boltozás, főhajó pillérrendszere stb.) megoldása a magyar későromán művészet hagyományait ismerő, de az Esztergomban, Pannonhalmán már előbb kimutatható cisztercita ízű koragótika technikáját alkalmazó hazai mesterekre hárult. 3. A gazdag normán díszítések közvetlenül nyugatról jött kőfaragók közreműködését teszik valószínűvé. Az utánpótlás természetesen fokozatosan történt. Az újak sokat tanultak és átvettek a régiektől, akiknek egy része még a második szakaszban is velük együtt dolgozott. így érthető, hogy az első csoport kedvelt franciás elemei még átütnek az új mesterek felsőrajnai-bambergi stílusán, és ezt a lombard elemek rovására átszínezik.
