Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
93 A második építési szakaszban működő műhely összetételéről a heterogén motívumok alapján csak akkor kaphatunk helyes képet, ha nem elégszünk meg az egyes elemek eredetének megállapításával, hanem gondosan figyelembe vesszük, hogy ezek milyen úton, minő közvetítéssel és mikor kerültek ide. A motívumok eredetéből a magyar kutatás általában olasz és francia mesterek működésére következtetett. A német kutatók és néhány magyar is viszont a bambergi műhelynek tulajdonít nagy szerepet. Mivel a jáki templom díszítésében kétségtelenül erős lombard és különféle francia elemek saját szülőföldjükön ekkor már voltakép túlhaladottak voltak, világos, hogy közvetlen francia vagy lombard kapcsolatra, azaz odavaló művészek bevándorlására nem következtethetünk. Viszont tény az, hogy ugyanakkor a bambergi és általában a felsőrajnai későromán művészetnek még egészen friss motívumai is jelentkeznek Jákon és a jáki lombard elemek mindegyike, a francia elemeknek pedig jórésze ennek a különleges, német területen kifejlődött, de latin elemekből ötvözött keverékművészetnek élő formakincsében is megtalálható. A francia motívumok másik része pedig egyes hazai műhelyek (Vértesszentkereszt, Esztergom, Kalocsa stb.) és a jáki első csoport gyakorlatában élt. A motívumokat közvetítő munkaerőket tehát a felsőrajnai-bambergi és a hazai későromán építészet adta. A Bamberg, Gelnhausen felől jött idegen mesterek Ják előtt, úgy látszik, már huzamosabb ideig és több helyen (Egerben és vidékén?) együtt dolgozhattak a hazaiakkal, és így jöhetett létre a felsőrajnai-bambergi díszítő stílusnak az a sajátságos jáki változata, amely ép a hazai hagyomány hatása alatt franciásabb, mint pl. a bambergi vagy a wormsi, habár időben későbbi, és térben is jóval távolabb esik a francia területtől. Ják ennek a nyugatról jött bambergi stílusnak Magyarországon tehát nem egyetlen és első betörési helyét jelenti, hanem valószínűleg egyik utolsó, de legszebb kivírágzását, amelynek eleven pompáját itt a közvetlenül külföldről, javarészt távol nyugatról Délnémetországon át (Regensburg), kisebb részben tán Alsóausztriából jött normán mesterek díszítő művészete tette még gazdagabbá. A jáki normán formakincs káprázatos gazdagsága és tisztasága ugyanis hazai előzményekből semmikép sem érthető meg. Esztergomban egyáltalában nem normán jellegű épületben egyetlen normán motívum fordul elő, a cíkk-cakkos ív, amely ekkor már nem is( tekinthető a normán művészet kizárólagos tulajdonának. Ha pedig Esztergom nem lehet a magyarországi normán díszítő művészet kiinduló pontja, Lébény még kevésbbé tekinthető közvetítőnek Ják felé. A lébényi déli kapun ugyancsak egyedül és egészen más szellemű díszítésbe ágyazva találunk egy másik, jellegzetesebb normán motívumot, a tört pálcadíszt. Ennek részletformái (pl. a függőleges hosszanti rúd éles sarkantyúprofilja előrehaladottabbak, későbbi jellegűek, mint Jákon, és a kapu többi díszítéseiben is a nyugati kapu motívumait használta fel nehézkes és vidékiesebb formában egy segéd vagy helyi mester. Kérdéses, hogy a lébényi és a jáki kapu közül melyik előzi meg a másikat. Még ha a lébényi is az idősebb, nehezen képzelhető el, hogy ebből és a két esztergomi oldalívből pattant volna ki a jáki főkapu káprázatos pompája. A normán díszítés mértani jellege és gépiesen, szárazon ismétlődő végnélküli mintasora különben is szeges ellentétben áll a magyarság ősi díszítő ösztönével. Alkalmazását nem tekinthetjük tehát a magyar ízlés sajátos megnyilvánulásának. Legfeljebb annyit írhatunk csak a főkapu magyar vezetőmesterének javára, hogy a normán motívumokat is következetesen a szerkezeti tisztaság kifejezésének szolgálatába állította. Mielőtt még az épület teljesen elkészült volna, a műhely nagyrésze a boltozásban járatos munkaerőkkel és az összes nor-
