Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
68 ként elrontott, félreértett formában juthatott szóhoz. A második építési szakaszban a vezetést átvevő fiatalabb építésznemzedéknek ez lehetett az erőpróbája. Jellemző azonban a műhelynek sajátos, régi és új, román és gótikus szerkezeti és díszítő formák közt ellentétet nem érző felfogására, hogy ezt a karcsú, koragótikus szentélyszakaszt szervesen és minden zökkenés nélkül össze tudta kapcsolni a főapszisszal, amely a lébényi főszentély teljesen román szerkezetét és franciás arányait ismétli. A jáki főapszisz belseje a lébényivel együtt meglepően emlékeztet a közel 100 évvel korábbi aulnay-i St. Pierre templom főapsziszára. Mindhárom helyen körülbelül ugyanazokat az arányokat és szinte aszkétikus egyszerűséget találjuk. Az ablakokat emeletmagasságba helyezték a nélkül, hogy az alsó részt bármikép tagolták volna, mint pl. Bambergben és Gyulafehérvárt. 42. kép. Oszlopfők az apátsági templom főhajójának északi pillérein (a karzat felőli második pillér délkeleti oldala). Az apszisz félkupolája alatti párkány a szentélyszakasz átlós bordáit tartó keleti oszloppár fejlemezében folytatódik, lés tudatosan készített szerves kapcsolatot jelent a két épületrész építészeti szerkezete között. A párkány-fejlemez és a szentélyszakasz bimbós oszlopfőinek formái ugyanazok, mint a főhajóban és a nyugati szakaszokban. A magasra helyezett oszlopfők közül több itt sincs teljesen kidolgozva. Egyedül a diadalív déli oszlopa hord érdekes, bambergi jellegű, de vidékies kivitelű indadíszes oszlopfőt, amelyen a sarokvoluták helyén maszkszerű fejek láthatók, és ezeknek szájából indulnak ki az indák (43. kép). A sarkantyús boltozati bordák valamivel élesebbek, mint a nyugati előtérben és a toronyaljában levők. Az esztergomi várkápolnának és távolabbról a pannonhalmi altemplomnak egyes záróköveire emlékeztet a szentélyszakasz levélkoszorús záróköve (44. kép), amely észrevehetően fejlettebb, önállóbb, mondhatnánk gótikusabb, mint a nyugati részeken a bordametszéseket csak díszítő illetve elleplező faragások. A levélkoszorúból kiágazó bimbófélék viszont híven követik az előcsarnok zárókövét. Az oszlopok törzsén mindenütt következetesen alkalmazták a gyűrűket a föhajó hevederívtartó oszlopainak gyűrűivel és a főapszisz külsején fűtő
