Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
47 Ezt az orcmfaldíszítő lépcsős fülkesort jelenlegi emlékismeretünk szerint Ják előtt egyedül a gelnhauseni Máriatemplom kereszthajójának 1230 körül épült északi és déli kapuján alkalmazták. Gelnhausenben a motívumnak elsősorban még építészeti szerkezeti szerepe van: a karcsú árkádok sora a kapuépítmény faltömegét szinte eltüntetve, mint levegős, könnyed állvány tartja a nyeregtetőt. A déli kapu laposabb fülkéinél mintha nem is gondoltak volna szobrokra, csak az északi kapu félkör-alaprajzú mély fülkéit alakították ki úgy, hogy szobrok beállítására tényleg alkalmasak legyenek. Jákon viszont az árkádsornak semmiféle építészeti szerkezeti szerepe nincs. A fülkék Mária, Sámson és a toronyfalakra szorult két apostol fülkéivel együtt szinte azt a benyomást keltik, mintha nem is építve, rakva lennének, hanem a tömör falba vájták volna őket, hogy a szobroknak helyet és megfelelő keretet biztosítsanak. A lépcsőzetes elhelyezés is inkább a kapunyílás legkülső ívéhez igazodik, nem pedig az oromfalat két merev, szögben törő egyenessel lezáró nyeregtetőhöz, amely — Gelnhausennel ellentétben — seholsem támaszkodik a fülkék íveire. A fülkesor felett is érvényre jut tehát a tömör falsík, amelyben középen, a tető és a legfelső szoborfülke közti részen, még egy kis ikerablak is elfért. Az egész kapu különleges varázsát nem kissé nehézkes felépítésének, hanem nagyszabású, egységes ikonográfiái Programm alapján készült alakos szobrászaténak és a béllet pompás díszítő faragásainak köszönheti. a) Az alakos szobrászati díszítés tárgya a megváltás dogmája, amelynek a homlokfal és az ívmező más-más mozzanatát emeli ki. A homlokfal szobordísze a megváltás dogmájának kimeríthetetlen gazdagságából az egyházat emeli ki, azt a szervezett közösséget, amelyet maga a megtestesült és kereszthalálával a Halál fölött is győztes Isten Fia alapított, hogy megtestesülésének és önfeláldozó kínszenvedésének gyümölcseit mindnyájunk kincsévé tegye. A fülkesorban, mint valami mennyei ranglépcsőn sorakozik merev ünnepélyességgel az apostolok kara Krisztussal az élen. Az ősegyház jelenik itt meg a mennyei lét szférájában, már „diadalmas egyház“-zá magasztosulva. Ez a Krisztus és apostolsorozat a templomban összegyűlő földi „küzdő egyház“-nak tehát egyrészt előképe és égi vetülete, másrészt eszményi mintaképe és célja. Egyúttal mintegy betetőzését és koronáját jelenti a Madonnával megjelenített megtestesülésnek és a Sámson oroszlánvíadalával jelképezett kereszthalálnak. A megtestesülés és kereszthalál legnagyszerűbb eredményét és legmagasztosabb gyümölcsét, az Isten Fia diadalmas megdicsőülését az ívmező burgundi típusú Maiestas Dominíképe jeleníti meg (24. és 25. kép). Krisztus itt már nem mint az apostolok karának feje, hanem a maga megközelíthetetlen, tisztán isteni valójában jelenik meg olyan égi szférában, ahol csak angyalok kaphattak mellette helyet. Még az apostolok sem részesedhetnek ebben a megdicsőülésben, amelynek puszta
