Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
40 itt is és ott is a négyzeti tornyot vagy kupolát és rendszerint kereszthajót is nélkülöző templom építészeti hangsúlya a kéttornyos nyugati bejárati részre esik. A délnémet homlokzatok azonban szélesen, kényelmesen terpeszkednek, egymástól aránylag távol álló tornyaik magasan a föhajó oromfala fölé emelkednek (Freisingi dóm, Steingaden premontrei templom, Straubing St, Peter, Regensburg Niedermünster). A felépítés monumentális tömörségével a magyar homlokzatok közelebb állanak egyes nyugatnémetországi emlékekhez és azokhoz a jóval korábbi normandiai templomhomlokzatokhoz, amelyekből ép a 12—13. század fordulója táján a gótikus katedrálísok reprezentatív nyugati homlokzattípusa kifejlődött. Mind a normandiai, mind a nyugatnémet-középrajnai példáknál azonban az épület főhangsúlya rendszerint a keleti részre esik, amelyet kereszthajóval, a hajók kereszteződése felett és mellett tornyokkal is gazdagítottak és kiemeltek. Német területen ezen felül állandóan kísért a karoling ,,Westwerk“-ek gondolata is, úgyhogy a magyar megoldásokhoz való hasonlóság sokszor csak látszólagos, mert a templom igazi főbejárata nem a tornyok közé, hanem az északi vagy déli hosszanti oldalra esik. Sem a francia, sem a német templomok nem ismerik a nyugati bejárati oldalnak olyan feltétlen kiemelését és egységes, monumentális tömbként való kezelését, mint a magyar nemzetségek kolostortemplomai. Aligha véletlen, hogy a kéttornyos bejárati homlokzatok ilyen reprezentatív, fejedelmi szellemű kiképzésének első példájaként, a magyar homlokzattípusnak mintegy szellemi őseként a caen-i St. Etienne templomot tekinthetjük, amelyet Hódító Vilmos alapított és szánt sírhelyéül. Ma már nem tudjuk megállapítani pontosan, hogy a jáki templom homlokzatának restaurálás előtti állapota mennyiben őrizte meg a középkori formát. A régi homlokzat magasabb és ezért karcsúbbnak ható tornyaival és könnyedebb toronysisakjaival szellemben közelebb állhatott az eredeti homlokzathoz, mint a mai. A mai toronytestekről hiányzik az állítólag későbbi, 18. századi ráépítés, de még így, zömökebb arányaikkal is biztosíthatnák a homlokzat és toronypár monumentális egységét, ha nem fednék őket a zsámbéki templomromnak egészen más arányú déli tornyáról másolt sisakok. Ezek ugyanis a homlokzat hangsúlyát a két szélre helyezik, és ráadásul az amúgy is tömzsi tornyok nyomottságát méginkább fokozzák. Ha nem volna a hatalmas díszkapu, a voltaképení főhajóhomlokzat a két vaskos torony között szinte elvesznék, teljesen hangsúlytalan összekötő fallá satnyulna. Lehet, hogy a legrégibb, eredeti toronysisak olyan egyszerű, lapos hajlású tető volt, mint a déli toronyalja freskóján és a jáki gelencsérek régi céhpecsétjén ábrázolt kéttornyú templomé. A nyugati tornyok, mint a magyar bencés templomtípus szerves tartozékai, már az első tervben is szerepeltek, sőt valószínű, hogy kivitelükhöz is még az első építési szakaszban hozzáfogtak. Falaiknak lombard rendszerű díszítő tagolása azonban már a második építési szakaszra vall, közvetlen mintáját ugyanis a bambergi dóm keleti kórusa és toronypárja adhatták. A tornyok lábazata még a mellékhajókról ismert régies formát mutatja. Az északi mellékhajó lábazata az északi torony testén törés és zökkenő nélkül folytatódik. Valószínű tehát, hogy ennek a toronynak építését még az első építési szakaszban megkezdték, vagy legalább is jelentős meg
